Tatár György

"Egy gyűrű mind fölött"


A jebuzeus jelenség

Nem csupán a hit és a tudás különböznek egymástól, de már a rájuk irányuló késztetés is. Arisztotelész óta közhely, hogy a filozófiai igazság keresésére az embert a kíváncsiság sarkallja. A hit igazsága felé azonban nem ez az út vezet. Az apósa juhait legeltető Mózes, amikor először ötlik szemébe a lángban álló csipkebokor, egy szempillantás alatt majdnem filozófussá válik. Pedig nyilvánvalóan azelőtt is gyakran látott már a nap hevében fellángoló, majd elhamvadó kórót a pusztában. Nem most legeltetett ott először. Leküzdhetetlen kíváncsiságát ezúttal az kelti fel, hogy a hajladozó lángnyelveket szemmel láthatóan nem a kiszáradt növény ágbogai táplálják. A tűz csupán megtelepült az ágakon, mint valami fényt árasztó madár, a tüskebokor pedig csak megadóan és türelmesen várja, mikor száll róla odébb. A múló pillanatra filozófussá lett Mózes két, gyökeresen különböző kultúra határán állva, ekkor így szól: „Hadd menjek és lássam ezt a nagy látványt, miért nem ég a csipkebokor.”71


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 945 0

„A történelem testéről leolvashatatlan az, ami a történelmen túli. Márpedig az igazság minden történelem nélkül is igazság. Nincs szüksége a történelemre. Az ész igazságait az ész bizonyítja, miközben a történelem a gyerekszoba padlóján játszik, s legföljebb fel-felbámul az elhaladó igazság-felnőttekre."

„A középkor nevű túlságosan is hosszúra nyúlt korszak után, amely közvetlenül tagolt be minden egyes embert a történetileg alakult vallás intézmény-épületébe, persze szükségszerű volt, hogy a »tisztán emberi« felfeszítse a rázárt ajtókat, és kifusson végre a szabadba. Az ember csakugyan nem azonos a kereszténységgel vagy a zsidósággal. Az ember nyilvánvalóan több, mint az intézményként fölé tornyosuló és őt bekebelező vallás, vagy mint akár az egész történelem. Mindkettő emberi kéz alkotása. Ne borulj le előttük! A rabságban tartó épületkolosszusokból tehát valóban ki kellett menekülni, ám a fedél nélkül maradt »tisztán emberi« ettől fogva hontalan, és - mint Lessing színművéből és máig tartó kultikus hatásából látjuk - végtelenül tartalmatlan is. A felvilágosodással kiszabadult »tisztán emberi« azóta is ideológiai tömegszállásokon igyekszik meghúzni magát."

Hivatkozás: https://mersz.hu/tatar-egy-gyuru-mind-folott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave