Márkus Attila, Czigler Balázs

Neurológia

Bővített, átdolg. kiadás


Essentialis tremor

A leggyakoribb mozgászavar. Bármilyen életkorban elkezdődhet, 40 éves kor felett 5% az előfordulása. Az idősebb kor­ban fellépő formát tremor senilisnek is nevezik. Jellemzően lassan alakul ki és fokozatosan romlik. A betegek több mint felének van olyan családtagja, akinek szintén tremora van (ebben az esetben a tremor általában fiatalabb korban lép fel).

Neurológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 055 7

Tankönyvünk második, átdolgozott kiadása több mint egy évtized után jelenik meg. Bár maguk a neurológiai betegségek keveset változtak ez idő alatt, ismereteink róluk jelentősen gyarapodtak, ahogyan számos kórkép esetében a kezelési lehetőségek is. Amellett, hogy igyekszünk követni ezeket a változásokat, az új kiadással célunk még inkább megfelelni azon elvárásoknak, melyeket a könyv olvasóközönsége támaszt.

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de reményeink szerint a klinikai pszichológia – és persze a neurológia – iránt érdeklődők, illetve az érintett területeken dolgozó más szakemberek (klinikai pszichológusok, neuropszichológusok, gyógytornászok, logopédusok, ápolók), akár neurológiai betegekkel kapcsolatba kerülő orvosok is haszonnal forgathatják majd.

Hivatkozás: https://mersz.hu/markus-czigler-neurologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave