A válságrendezés során mindvégig vonakodó Németország azzal a feltétellel volt hajlandó a ki nem mentési záradék szellemének ellentmondva saját adófizetőinek pénzét a bajba jutott tagállamok (így különösen Görögország) megsegítésére felhasználni, ha azt súlyos feltételekhez köthette. „Feltételek” alatt azonban nemcsak a pénzügyi segítségnyújtásra szorult tagállamok szigorú kiigazítási politikáját értve, hanem a válságmegelőzés intézményi garanciáinak kiépítését is. Az európai gazdasági kormányzási rend reformja ugyanis legalább annyira szól(t) a válságkezelés megfelelő módozatainak, formáinak kimunkálásáról, mint a hatékony prevenciós és elrettentő mechanizmusok megalkotásáról. Ehhez eszközként a fiskális politikai szabályrendszer teljes átszabása szolgált (Dinan–Nugent–Paterson, 2017b), amely deklarált célja, vagyis az eurózóna stabilitásának megtartása mellett Németország nemzeti érdekét is jól szolgálta, európai érdekként megjelenítve azt (Streeck, 2016).