Benczes István

Válság és válságrendezés a Gazdasági és Monetáris Unióban

A pénzügyi és gazdasági integráció forgatókönyvei


Értelmezések és aggályok

A fiskális unió mint kifejezés az Európai Tanács elnökének 2012. júniusi jelentésében explicit módon is megjelent: „[a] GMU zavartalan működése nem egyszerűen a már meghozott intézkedések határozott kivitelezését igényli […], hanem egy minőségi lépés megtételét a fiskális unió irányába” (Rompuy, 2012a: 5). Pontos tartalmát ugyanakkor nem írja körül, adós marad a koncepció definiálásával. Amit ehelyett tesz: felsorolásszerűen említ néhány kívánatosnak tartott elemet, egyebek mellett azt, hogy egy bizonyos szint felett az államadósság-állomány növelése (az adósságpapírok kibocsátása) csak közös egyetértéssel valósulhatna meg. Az eurózóna (meg nem határozott szervei) egyben a tagállami költségvetési folyamatba is beleszólást kaphatnának, ha az érintett tagállam a költségvetés-tervezetében megsérteni látszik a hatályos fiskális szabályokat. A jelentés megemlíti egy eurózóna-büdzsé és egy költségvetési intézmény fontosságát is (treasury officeRompuy, 2012a: 6), de részletekbe nem bocsátkozik. Határozottan kiáll a közös adósságpapírok kibocsátásának ötlete mellett (eurókötvények) – a tervezetben talán ez volt a legmegfoghatóbb eleme a fiskális uniónak. A fél esztendővel később napvilágot látott ütemterv, amely a GMU fejlesztését célozta meg, már konkrétabb elképzelésekkel számolt a fiskális unióra vonatkozóan (Rompuy, 2012b). Rövid távon a szabályalapú koordináció erősítését támogatta, míg hosszabb távon (a GMU fejlesztésének harmadik szakaszában, a 2014-et követő időszakban) a fiskális kapacitás jelentős növelését helyezte kilátásba.

Válság és válságrendezés a Gazdasági és Monetáris Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 348 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-istvan-valsag-es-valsagrendezes-a-gazdasagi-es-monetaris-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave