A történeti vizek fogalmával elsőként 1951-ben az angol–norvég halászati ügyben383 foglalkoztak. A Nemzetközi Bíróság úgy határozott, hogy a történeti jogcímen olyan vizek is belvízi jogrend alá tartozhatnak, amelyek esetében egyébként ez kizárt lenne.384 Leggyakrabban öblök esetében fordult elő ezen a jogcímen való területszerzés, így a történeti jogcímet a XIX. században kialakult történeti öblökre vonatkozó doktrína kiterjesztéseként értékelhetjük. A történeti öböl kategóriáját a parti államok védelmi intézkedésként alkalmazták olyan nagy kiterjedésű vizek esetén, amelyeket államterületként akartak szabályozni alapvető gazdasági és biztonsági okok miatt.385 A történeti jogcímet később, mint főszabály alóli kivételt, más jellegű vizekre is kiterjesztették annak érdekében, hogy államterületnek lehessen tekinteni azokat. Így emberemlékezet óta tartó háborítatlan, szabad birtoklás gyakorlása útján olyan öböl is belvíznek minősülhet – habár ugyanazon állam veszi körül a partjait, és ennek az államnak a területe a kijárati szoros mindkét partja –, amely szélesebb 24 tm-nél.386 Ilyen például a kanadai Hudson-öböl, amelynek a kijárata 70 tm széles. Előfordult, hogy államterületnek tekintettek olyan öblöket is, amelyek egyik fenti feltételnek sem feleltek meg. Ez volt a 300 tm-es kijárattal rendelkező líbiai Szidra-öböl esetében, amelyet először 27 évnyi birtoklás után minősítettek történeti öbölnek.387