Záray Gyula, Mihucz Viktor Gábor (szerk.)

Az elemanalitika korszerű módszerei

2., átdolgozott kiadás


Szén és hidrogén meghatározása

Korszerű módszernek szerves vegyületek szén-, hidrogén-, nitrogén-, oxigéntartalmának meghatározására az automata elemanalizátorok használatát tekinthetjük, melyek egy bemérésből több alkotó komponens mérésére alkalmasak. Ahhoz viszont, hogy ezek működését megértsük, mindenképpen szükséges az elvi alapokat, a kifejlesztésükhöz vezető kutatások irányvonalát megismernünk. Így a következőkben az egyes elemekre vonatkozó – véleményünk szerint alapvető – kutatásokat, fejlesztési törekvéseket tárgyaljuk, majd ezután következik az automata készülékek bemutatása.

Az elemanalitika korszerű módszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 448 7

Dr. Záray Gyula egyetemi tanár által 2006-ban szerkesztett és részben írt Az elemanalitika korszerű módszerei című könyv több évtizedes hiánypótló mű volt, ami az elmúlt tíz évben rendkívül hasznos segédeszköznek bizonyult az egyetemeinken kémiát alap- és mesterfokon tanuló, illetve PhD-tanulmányokat folytató hallgatók körében. A könyv nyomtatott változatának valamennyi példánya vevőre talált. Ez nem meglepő, hiszen a szerzők magas szinten, ugyanakkor közérthetően ismertetik a műszeres elemanalitikai módszerek széles skáláját, ötvözve az elméleti és a gyakorlati ismereteket. Záray Gyula kezdeményezésére több szerző kiegészítette fejezetét az adott szakterület (pl. optikai spektroszkópia, atomabszorpciós spektrometria, induktív csatolású optikai emissziós spektrometria, induktív csatolású plazma tömegspektrometria, lézerspektroszkópia és az ezekhez kapcsolódó minta-előkészítési eljárások) legújabb eredményeivel. Az átdolgozott változat szerkesztésében tevékenyen részt vett Záray professzor munkatársa, Mihucz Viktor Gábor egyetemi docens, aki az atomspektrometriában alkalmazott minta-előkészítési módszerekkel foglalkozó fejezetet a legújabb eredményekkel bővítette. Az Akadémiai Kiadó kezdeményezésére az átdolgozott mű 2017-ben elektronikus formában is megjelent. A könyvben összefoglalt ismeretanyag hasznos információkat nyújt számos szakterületen (pl. műszaki kémia, biokémia, klinikai kémia, geokémia, agrokémia) dolgozó analitikus számára, ezért papíralapú formában való kiadása is indokolt. (Dr. Orbán Miklós professor emeritus ELTE Kémiai Intézet)

Hivatkozás: https://mersz.hu/zaray-mihucz-az-elemanalitika-korszeru-modszerei-2-atd-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave