Ennél a pontnál ugyanakkor óvatosan kell eljárnunk, hiszen míg talán a fenti gondolatmenetet kevesen vitatnák, azzal már sokan nem értenének egyet, hogy az erkölcsi értékeket kizárólag társas mivoltunkból eredeztethetjük. Így tulajdonképpen visszakanyarodtunk a kezdő kérdéshez: ha ugyanis azt gondoljuk, hogy az ember társas természete nem differentia specificája is egyben, könnyebb elképzelnünk az olyan megközelítéseket, amelyek az erkölcsi értékeket „az Ember” valamely absztrakt fogalmából vélik levezethetőnek, vagy valamely téren és időn és emberen kívül álló objektív létezőkként fogják fel őket. Vagyis a kérdés a következőképpen artikulálható1: léteznek-e objektív, egyetemes erkölcsi értékek, melyek nem valamely partikuláris2 közösségből (csoport, társadalom) fakadnak? Vagy éppen ellenkezőleg: minden érték valamely társadalom (és valamely kor, tehát tér és idő) velejárója, és nem feltétlenül tarthat igényt a közösségen kívüli érvényre. Visszatérve a fenti példára: amikor azt állítjuk, hogy a rasszizmus rossz, mit állítunk tulajdonképpen? Mit fejez ki állításunk? A saját kulturális standardjainkat, értékrendünket fogalmazzuk csupán meg, vagy a személyes érzéseink fejeződnek ki benne, vagy talán egy objektíve igaz állítást teszünk ilyenkor? Vannak objektív etikai igazságok? S ha igen, hogyan ismerhetjük meg őket? Hogyan érvelhetünk mellettük? Az ilyen és ehhez kapcsolódó kérdések az etika egyik fő ágának, a metaetikának a hatáskörébe tartoznak. Ahogyan az előző fejezetben is olvasható, a metaetika tulajdonképpen az etika alapfogalmainak (pl. moralitás, jó, rossz, helyes, helytelen stb.) és módszereinek tudományelméleti és episztemológiai3 elemzését próbálja véghez vinni.