Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 1.


Utilitarizmus

A klasszikus utilitarizmus egyik első teoretikusa, Jeremy Bentham (1748-1832), brit filozófus szerint tapasztalatilag is igazolható, hogy egyetlen önérték létezik, ez pedig az érzéki öröm, a gyönyör, és egyetlen, ami önmagáért rossz, ez pedig a fájdalom. Ennek értelmében csak az a cselekedet nevezhető erkölcsileg helyesnek, amelynek következménye a legtöbb örömet és a legkevesebb fájdalmat hozza létre a lehető legtöbb ember (ill. érző lény, tehát egyben az állatok) számára.1 Ebből fakad ez az erkölcsi parancs: mindig úgy kell cselekedni, hogy minden helyzetben a lehető legtöbb érző lény számára a lehető legtöbb örömet és legkevesebb fájdalmat okozzuk! Bentham nem tesz különbséget az öröm és az öröm minősége, csupán a mennyisége között. Tehát ha valakinek az okoz örömet, hogy eredetiben olvashatja Thomas Mann Joseph und seine Brüder2 című könyvét, vagy pedig az, hogy egy kiadós vacsorát készít a barátainak, egyenértékűnek számít, ha ugyanakkora örömet okoz. Ezzel szemben érvel John Stuart Mill, angol közgazdász-filozófus, szintén a klasszikus utilitarizmus jeles védelmezője, aki megkülönböztette a magasabb rendű intellektuális és az alacsonyabb rendű érzéki örömöket, így nem az örömök mennyiségére, hanem minőségére helyezte a hangsúlyt.3 Minél okosabb, intellektuálisan pallérozottabb valaki, annál több dologban lelheti örömét, ugyanakkor annál több dolog okozhat szenvedést is neki. Szerinte az önértékként tételezett legfőbb jó a boldogság, így az erkölcsi parancs az, hogy mindig úgy cselekedjünk, hogy a legtöbb ember számára a legtöbb boldogságot hozzuk létre.

Társadalmi normák az egészségügyben 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 516 3

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feth-gradvohl-maraczi-sztrilich--tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave