Dobos Attila, Feith Helga Judit, Némethné Gradvohl Edina, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Társadalmi normák az egészségügyben 2.


AZ ORVOSI TITOKTARTÁSHOZ VALÓ JOG1

Titok lehet mindaz, aminek nyilvánosságra kerülése valakinek vagy valaminek az érdekeit sértheti, ezért annak megőrzése erkölcsi vagy jogi kötelezettséget jelent (pl. magántitok, üzleti titok, államtitok). Titok lehet tehát bármilyen tény, adat vagy körülmény, amit az érintett személy nem akar közzétenni, hanem éppen ellenkezőleg, annak megőrzésében, védelmében érdekelt. A titok védelme azonban nem jelenthet abszolút jogot, hiszen annak megismerése bizonyos esetekben közérdek is lehet. A titok védelme, amennyiben az nem magántitok, meghatározott időre megállapított titkosítással történhet, amit a titokgazda jogszabályi keretek között alkalmazhat. A titok megismerése történhet jogszerűen (pl. önkéntes nyilvánosságra hozatallal, hatósági eljárásban, vagy a titkosítási idő leteltét követően), illetve jogellenes módon (pl. kémkedéssel, meg nem engedett módon történő információgyűjtéssel). A jogellenesen megismert titok azonban főszabályként semmilyen eljárásban sem használható föl.

Társadalmi normák az egészségügyben 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 515 6

Egyedülálló könyvet tart a kezében a kedves Olvasó. Az információs társadalom korában, amikor a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően észrevétlenül felnőtt egy új generáció, akiknek természetes napi szükséglete az okos telefon és a világháló, komoly kihívást jelent az információözönből értékes tudásra szert tenni. Olyan tudáshoz jutni, amelyre valóban építeni lehet, segít tájékozódni az egészségügyi hivatásra készülő hallgatók és már gyakorló szakemberek etikai és jogi témaköreiben és emellett kiállja az idők próbáját. Jelen tankönyv ehhez nyújt segítő kezet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobos-feith-gradvohl-maraczi-sztrilich-tarsadalmi-normak-az-egeszsegugyben-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave