Jurányi Róbertné, Gubicza Sándorné

Munka- és tűzvédelem


Tűzveszélyes folyadékok osztályozása

Folyadéknak nevezzük azt az anyagot, amely 101,325 kPa (1,0 bar) abszolút nyomáson és legfeljebb 35 °C-on cseppfolyós halmazállapotú. A gőznyomása 50 °C-on legfeljebb 300 kPa (3,0 bar) abszolút nyomás lehet. Éghetőnek nevezzük azt a cseppfolyós anyagot, amelyből megszabott körülmények között párolgás következtében annyi gőz keletkezik, hogy az a körülötte lévő levegővel elegyedve láng közelítésére meggyullad és legalább 5 másodpercig ég. Az éghető folyadék elnevezés megegyezik a „tűzveszélyes folyadék” jelöléssel, csak utóbbi nem definiált fogalomra épül. Az éghető folyadékok jellemző tulajdonságainak meghatározására a lobbanáspont, a gyulladási hőmérséklet, a robbanási határ, a fajsúly, a relatív sűrűség, valamint a tűzveszélyességi fokozat szolgál.

Munka- és tűzvédelem

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 512 5

Jegyzetünk általános munka- és tűzvédelemmel foglalkozik, melyet karunk valamennyi szakirányú képzésének hallgatói fogják használni. Célja az alapvető munka- és tűzvédelmi ismeretek elsajátítása. Segítségnyújtás abban, hogy később – esetleges – beosztottjaik oktatását, balesetmentes tevékenységét irányítani és ellenőrizni tudják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/juranyi-gubicza-munka-es-tuzvedelem//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave