Amennyiben a diszparáció mértéke nem túl nagy – és rajtuk fuzionálható (tehát elegendően azonos) képek vannak, akkor amíg ez a feltétel fennáll – a mindig leképeződésazonos (de diszparát) retinahelyek egy közös irányérzékelésben egyesülnek. A diszparát képek szenzoros fúziójának ezt a mechanizmusát (a diszparát retinahelyek fakultatívan ideiglenes együttdolgozását) Panum-látásnak nevezzük. (A látókéregnek/cortexnek ezt a viselkedését először a dán élettanász, Peder Ludvig Panum ismerte fel és írta le.) A Panum-látás tehát nem magának a korrespondenciának az ingadozása, hanem az együttdolgozásnak, a látásirány egyesülésének az egyik retinális pontnak az egyik szemben és bizonyos határok közt változó helynek a másik szemben történő valamely fakultatív hajlékonysága. Más szavakkal: az egyik szem (vezérszem) retinájának egy meghatározott pontja – a foveola – adja a saját egyenesen előre irányérzetét, ehhez alkalmazkodik a Panum-látás révén a másik szem (társszem). Ebben bár diszparát, tehát nem pontosan a korrespondeáló retinahelyre, de még az ezen pont körüli Panum-mezőn belülre kerül a kép, így jön létre a binokuláris egyeslátás és a térlátás. Ez a folyamat a fixáció során átválthat az egyik szemről a másikra, majd akár vissza is. A maximális diszparációt, ameddig a Panum-látás még funkcionál, a mindenkori ún. Panum-tér határa adja meg. Minden korrespondeáló retinahely egy olyan Panum-mezővel van körülvéve, amelynek formája egy fekvő ellipsziséhez hasonlít, ahol a horizontális átmérő mintegy kétszer akkora, mint a vertikális. (Régebben a Panum-mezőt körformájúnak tekintették.) Az egyik szemnek a retina középpontjához tartozó Panum-mezőjét a 85. ábrán – a jobb szemen ábrázolva – centrális Panum-mezőnek hívjuk, és ez minden olyan (nem túl nagy diszparációval leképeződő) tárgypontnál működésbe lép, amely a másik szem fixációs vonalán fekszik a horopter előtt vagy mögött. Ez a tárgypont a Panum-látás miatt egyszeresen jelenik meg.