A demokratikus Horvátország megteremtésének fő jellemzője a gyors átalakulás és elhalasztott konszolidáció. (Čular, 2000). A gyors átalakulást támasztja alá a rendkívül rövid, liberalizációs időszak, mely alatt létrejött a plurális demokrácia alapfeltételeit jelentő többpártrendszer, de éppen az idő rövidsége miatt ezek a tömörülések nem voltak képesek megfelelően definiálni önmagukat, nem tudták pontosan meghatározni követeléseiket és programjukat, különös tekintettel arra, hogy rendkívül hamar, 1990 tavaszán sor került az első demokratikus választásokra. A sietség oka, hogy az első, szabad választások a diktatórikus rendszerből a demokratikus rendszerbe vezető átmenet első lépéseinek tekinthetőek, és ezek voltak az előfeltételei egyrészt a demokratikus politikai intézmények (parlament, kormányzat, pártrendszer) létrehozásának, másrészt a nemzeti, illetve kormányzati intézményrendszer (hadsereg, diplomácia) megteremtésének is. Mivel az ország az első választások során még nem nyerte el a függetlenségét, ebből adódóan ezek a választások nem tekinthetőek a klasszikus értelemben vett szabad és demokratikus választásoknak. Ez a jelenség tipikusan a nyugat-balkáni államok esetében figyelhető meg és nem volt jellemző a többi rendszerváltó kelet-európai szocialista országra, amelyekben az első, az ún. alapító választásokra csak a függetlenség elnyerését követően került sor. (Kasapović 1997)