Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Stabilizációs és társulási megállapodások

Politikai okokból a szabadkereskedelmi megállapodások közül a legfontosabbnak a stabilizációs és társulási megállapodások számítanak. Ezek az egyezmények a Nyugat-Balkán államaival kerültek aláírásra. Legelőször 2001-ben az akkori Volt Jugoszláv Köztársaság, Macedónia írta alá ezt a társult viszonyt eredményező szerződést. Bár a régióból Horvátország számított a legfejlettebbnek, mégsem az ő nevéhez fűződik az első ilyen egyezmény. Horvátország ugyanis az akkor még létező „Európai Megállapodás” típus aláírását tartotta előnyösnek. Mivel ilyen megállapodásuk a közép- és kelet-európai államoknak volt, Horvátország szerette volna jelezni, hogy ő ehhez a régióhoz, és nem a Balkánhoz tartozik. Megkésettségének tehát nem a földrajzi helyzete, hanem a korábban zajlott háború az oka. Azonban az Európai Unió teljesen elzárkózott még egy Európai Megállapodás aláírásától, részben azért, mert nagyjából ezt az országcsoportot már egységként kezelte, részben azért, mert úgy érezte, hogy Horvátországban szükség van más típusú segítségre is, mint az „Európai Megállapodással” rendelkező államoknak. Így Horvátország kénytelen volt 2003-ban „beérni” ezzel a szabadkereskedelmi egyezménnyel.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave