Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Költségvetési ügyek

Az évtized első felét egy olyan nyitva maradt kérdés megoldásának kimunkálása szőtte át, amely nagy hatással volt az integráció további történetére, és beárnyékolta az Egyesült Királyság és a többi tagország közötti kapcsolatokat. 1979-ben a szigetországban választások voltak, melyen a Konzervatív Párt aratott győzelmet, s a miniszterelnöki posztot Margaret Thatcher vette át. Az új kormányfő az elődjeihez képest jóval konfrontatívabb módon lépett fel az EK színpadán, hogy egy olyan kérdésre megoldást találjon, amely az Egyesült Királyság számára kiemelkedő fontosságú volt: a költségvetési visszatérítések ügyére. Az ország nettó befizetőként csatlakozott az EK-hoz, ugyanakkor a hozzájárulások és a britekhez érkező források között jelentős volt a különbség, amely csökkentésére a brit kormányok törekedtek is. Amikor Thatcher hatalomra került, még átmeneti, időleges megoldások születtek arra nézve, hogy mekkora legyen a brit költségvetési visszatérítés nagysága. Az új miniszterelnök célja az volt, hogy állandó megoldást találjanak a problémára. 1979-ben a dublini csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Thatcher miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „vissza akarjuk kapni a pénzünket”, megnyitva ezzel a brit költségvetési visszatérítés konfliktusának öt évét.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave