Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Az Energiaunióról szóló keretterv

Az Európai Tanács szintén 2014-ben meghatározta az Európai Unió elkövetkező öt évre szóló stratégiai menetrendjét, amelynek prioritásai között szerepelt az Energiaunió irányába történő elmozdulás. Az Energiaunióról szóló keretstratégiát 2015 februárjában fogadta el az Európai Tanács (Európai Bizottság, 2015b). Az Energiaunió keretterv lényegében összefoglalja és egységes keretrendszerbe helyezi az eddigi uniós törekvéseket, így az Energiaunió céljai is azonosak maradtak az uniós energiapolitika céljaival (ellátásbiztonság, fenntarthatóság, versenyképesség).

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave