Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Előzmények és történeti áttekintés

Történelmi távlatban az európai fejlesztéspolitikák kialakulásában meghatározó szerepet játszott, hogy egyes tagállamok (elsősorban Franciaország, Egyesült Királyság, illetve Hollandia, Portugália, Németország, Spanyolország) gyarmati múltja és a fejlődő világ országainak „elmaradottsága” között összefüggés van: a kontinens (legalábbis bizonyos) államai hibáztathatók a fennálló helyzetért, vagyis felelősek a fejlődő világban élőkért. A felelősségi viszony szükségszerűen hierarchikus jellegét ugyanakkor össze kellett egyeztetni a modern nemzetközi rendszert jellemző, ENSZ-tagállamokat megillető egyenlőség elvével. A szuverén egyenlőség nemzetközi jogi valósága közepette – vagyis autonóm szereplők esetén – a felelősség csak akkor manifesztálódhat, ha valamely fél kifejezetten a másikhoz fordul segítségért (Karagiannis, 2004, 64–72). Az Új Nemzetközi Gazdasági Rend ENSZ-beli kezdeményezése, annak előzményei és körülményei világosan megmutatták, hogy a fejlődő államoknak szüksége van a fejlett világ támogatására. Tény az is, hogy az évtizedek során a nemzetközi segélyezési rezsim olyan komplex, sokszereplős rendszerré vált, amelyben már sokadlagos kérdés, hogy hogyan alakult ki, illetve milyen célokat követ, és mennyire eredményes. Ahogy a rendszert belülről vizsgálók (jellemzően antropológusok) fogalmaznak, a fejlesztési projektek, általában a fejlesztési együttműködés kudarca nem jelenti, hogy azok ne szolgálnák az elitek, illetve az abból élők érdekeit – akár a donor-, akár a recipiens országokat nézzük (Ferguson, 1990; Mosse, 2005; Mosse, 2011).

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave