Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Állami monopóliumok

Az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezések záróköveként a tagállamok rögzítették a Szerződésben (EUMSZ 37. cikk), hogy fenntarthatók, illetve bevezethetők állami monopóliumok, illetve az állam által másokra átruházott kereskedelmi monopóliumok. Azt azonban megkövetelték, hogy ezeket a monopóliumokat olyan módon kell kiigazítani, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan érvényesüljön – a belső piac alapelvének tekintett – megkülönböztetésmentesség elve a tagállamok állampolgárai viszonylatában. Ez a követelmény minden olyan szervre vonatkozik, amelyen keresztül valamelyik tagállam jogilag vagy ténylegesen, közvetlenül vagy közvetve ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja az áruk tagállamok közötti mozgását (behozatal vagy kivitel). Az uniós joggal összhangban működik pl. Svédországban az alkoholtermékek árusítására létrehozott monopólium vagy Magyarországon a dohány-nagykereskedelmi, illetve a dohány-kiskereskedelem ellátását biztosító monopólium.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave