Kengyel Ákos (szerk.)

Európai uniós politikák


Az EU versenypolitikai céljai

A versenypolitikai célokat általános szinten feloszthatjuk végső (távlati) célokra és közvetlen vagy működési célokra. A versenypolitika általános távlati gazdasági célja egy ország vagy országcsoport gazdaságának hatékony fejlesztése, a versenypolitika általános távlati politikai célja pedig a demokratikus folyamat és annak lényegi elemeinek, mint a pluralizmusnak, a vállalkozás szabadságának, az egyéni szabadságnak az alátámasztása. A versenypolitika közvetlen célja a gazdasági hatékonyság biztosítása és a fogyasztói jólét növelése. Más célokat (például iparpolitikai célokat, a kis- és középvállalkozások védelmét, a foglalkoztatottság növelésének célját, az infláció elleni küzdelmet, a környezet védelmét stb.) a versenypolitikának nem kellene követnie, ezeket a célokat más, hatékonyabb közpolitikai eszközökkel kell megvalósítani (Ehlermann, Laudati, 1998, ix). Az Európai Unió (korábbi elnevezéssel Európai Gazdasági Közösség, majd Európai Közösség) versenypolitikája is többnyire ezen közvetlen és közvetett célok elérését tűzi maga elé, azonban az európai integráció sajátosságai, a belső piac miatt azoktól eltérő, sajátos jellemzőkkel is rendelkezik. Az EU versenypolitikája dinamikus, azaz időben változik, az alkalmazás keretét adó gazdasági és társadalompolitikai közeggel együtt.

Európai uniós politikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg.

A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-europai-unios-politikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave