Az ember a történelmi korok kezdetétől igyekezett a betegségeket távol tartani. A tudományterületek határai nem váltak el élesen, de a fennmaradt írásos emlékek jelzik e törekvéseket. A személyi higiénére utaló, kicsapongásoktól mentes életvitelre irányuló intelmeket már a Bibliában is olvashatjuk. Archeológiai kutatásokban különösen az ember épített környezetének (egyiptomi, római építészeti) maradványai szintén utalnak arra, hogy az építkezéseknél fontos szempont volt az egészségtudatosság (pl. a római fürdők létesítésekor). Az egyiptomiak csatornákat építettek. A keletkezett szenny- és hulladékanyagokat elszállították a városokból, mert összefüggést találtak arra, hogy a meleg levegő gyorsítja a bomlási folyamatokat. A rómaiak komoly csatornahálózatot építettek (Cloaca Maxima), ez több mint 500 km hosszú, és még ma is használják. A szennyvizet a Tiberisbe vezették. A vízellátásra szolgáló vezetékek több tíz kilométeres hosszúságban futottak Rómában, bőséges vízellátást biztosítva a város lakóinak, a házakba bevezetve és utcai kutakat építve. Az egy főre jutó vízmennyiség kb. 500–1000 l lehetett. A mai napig használatban vannak e kiépített rendszerek Rómában; említésre méltók azok a vízfűtési rendszerek (padlófűtés), amelyeket a római mesteremberek építettek ezen időszakban.