Az elmúlt másfél évtizedben vált először lehetővé a népegészségügyi problémát jelentő betegségek genetikai/genomikai alapjainak a megértése és vizsgálata is. Ezzel együtt előtérbe került a környezet, a táplálkozás, a mozgás, a fertőzés, a stressz, a fény, a fizikai, biológiai, kémiai stb. tényezők hatása az életünkre, betegségeinkre, azok minőségére és életünk hosszára, és így előtérbe került a személyre szabott orvoslás és megelőzés is. Az RNS-interferencia az RNS-szakaszok közötti szekvenciakomplementaritáson alapuló kölcsönhatás, amellyel az élő sejtek génjeinek aktivitását specifikusan szabályozni tudják poszttranszkripcionális szinten. Régen ismert, hogy a különböző gének eltérő módon expresszálódnak egyéntől, környezettől függően, eltérő módon válaszolnak a különféle környezeti ingerekre, és a kezelésekre is egyéni variabilitást mutatnak. A miRNS-ek (rövidláncú nukleinsavak, a sejtmagban maradó intronikus – korábban „szemét” [junk] DNS-nek nevezett – DNS-ről kódolódnak a citoplazmába, fehérjét nem kódolnak, ám poszttranszkripcionálisan a mRNS expresszióját befolyásolják) felfedezése paradigmaváltást, új korszak kezdetét jelentette, melyet a DNS, az RNS és a fehérje szintjén is jelentkező, egyéni variabilitást mutató epigenetikai faktorok megismerése követett. A különböző egyedfejlődést irányító tényezők, mint például a külső-belső környezeti faktorok, a táplálkozás, mozgás, dohányzás, fizikai tényezők, a fény, az alvás, az életmód, a stressz, a pszichoszociális tényezők stb., olyan epigenetikai tényezők, amelyek módosíthatják a gének működését, azon túl, hogy direkt mutációkat okozhatnak a fehérjét kódoló génekben és direkt hatnak a szignálutakra. Az életmód jelentősége egyre inkább nőtt, és nemcsak a genetikai, hanem epigenetikai faktorokon át is. Az egészségnevelés kiemelt feladat az egész társadalom életminősége és a prevenció szempontjából is. A korszerű epigenetika a környezetnek a génaktivitásra gyakorolt olyan hatásaival foglalkozik, amelyek nem direkt a génekre hatnak, hanem azok működésére: a kromatin kémiai szerkezeti változásain keresztül örökölhető fenotípus-változásokat eredményeznek, de ezek a változások soha nem érintik a DNS bázissorrendjét, mégis továbbadódhatnak, akár generációkon keresztül is. A DNS-metiláció a legrégebben ismert modifikációs hatás (Molnár–Falus 20101, 2; Ember et al. 2013).