Ilonszki Gabriella (szerk.)

Szakértők és pártemberek

Kormányzati elit Magyarországon 1848–2010


A miniszterek szelekciójának politikai összefüggései

A minisztereknek az előbbiekben bemutatott társadalmi háttere lényegében a szelekció társadalmi feltételeit és meghatározottságát jelölte ki. A következő rész a kiválasztás/kiválasztódás politikai feltételrendszerét ismerteti. A kérdéssel foglalkozó klasszikus munkák hasonló karrierutakat tártak fel. Dogan (1979) a miniszteri szelekció három csatornáját azonosította: a parlamentet, a pártokat és magát a miniszteri hierarchiát; Blondel (1985) ezenkívül a helyi politikai pozíciókat is idesorolta. Előzetes feltételezésünk szerint ezek a karrierutak Magyarországon is járhatóak voltak, illetve azok a mai napig, de a politikai rendszerek jellegéből következően valószínűleg eltérő lesz a súlyuk, illetve egyéb kiegészítő feltételeket is mérlegelni kell. Mivel a fejezet külön részt szentel a politika és a szakértelem közötti kapcsolat feltárásának, az azzal összefüggő karrierútkérdésekre, illetve azoknak a politikus miniszterséget vagy szakminiszterséget konstruáló elemeire ott még részletesen kitérünk.

Szakértők és pártemberek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 441 8

A kötet fejezetei az 1848 és 2010 közötti nagyon is különböző korszakokban, egy közös adatbázisra építve a kormányzati elit társadalmi és politikai jellemzőit, általános karriervonásait mutatják be. Ez teszi lehetővé, hogy bár az egyes korszakok politikai tartalma alapvetően más, megfogalmazható az általános kérdés, hogy a politikai vagy a foglalkozásbeli, szakmai tudás-e a meghatározó a miniszteriális karrierben? Politikai kormányok vagy szakértő kormányok, szakértő miniszterek és politikus bürokraták - a kormányzás eredményét és eredményességét is szeretnénk látni a kormányzati elit vizsgálata alapján. Pedig a kapcsolat nem egyértelmű. Kiváló felkészültségű miniszterek is, kormányaik is megbukhatnak, míg olykor a szerencse a középszerűek mellé áll. A kötetben a történelmi korszakok, valamint az 1990 utáni két évtized folyamatai iránt érdeklődök is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő írásokat e témában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ilonszki-szakertok-es-partemberek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave