Rainer M. János (szerk.)

A felügyelt (mozgás)tér

Tanulmányok a szovjet típusú rendszer hazai történetéből


Elöljáróban

A nyilvánosság szerkezete, működésének politikai-jogi feltételrendszere, a sajtószabadság foka önmagában is minősít egy-egy politikai és társadalmi rendszert. Magyarország huszadik századi történelmében mindez nagyon gyakran változott, és nemritkán ellentétes irányú folyamatok zajlottak le. A századelőn és a két háború között is voltak sajátos időszakok, amikor politikai szempontok szerint próbálták korlátozni, befolyásolni, ellenőrizni a nyilvánosságot, ám az kétségtelen, hogy ezek a törekvések a század második felében teljesedtek ki. Ebben a tanulmányban ennek a folyamatnak, illetve a következményeként kialakult, erősen korlátozott nyilvánosság működésének a legfontosabb jellemzőit szeretném kiemelni és bemutatni.

A felügyelt (mozgás)tér

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 420 3

Az egri Eszterházy Károly Főiskola újonnan alakult Történelemtudományi Doktori Iskolájának közleményei az iskola oktatóinak és (a jövőben) doktoranduszainak közös kutatási eredményeit teszi közzé. A sorozat első darabja – a „Magyarország története 1918-tól” program oktatóinak munkája – tematikus tanulmánykötet. A benne szereplő írások többsége a magyarországi szovjet típusú rendszer poszttotalitárius korszakával foglalkozik, és ahogy címe is sugallja, az állam és a társadalom interakcióinak jellegére fókuszál. A jobbára mikrotörténeti elemzések a felügyelet intézményeiről, ezek gyakorlatáról, illetve egyes társadalmi csoportok magatartásáról, stratégiáiról szólnak. Húsz évvel a történet lezárta után is folyik a vita a szovjet típusú rendszer jellegéről és mérlegéről. A sorozat első kötete ehhez szeretne hozzászólni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rainer-a-felugyelt-mozgaster//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave