A stacionárius egyensúly eddigi elemzései, közvetlenül vagy közvetve, a Leontief-modellen alapultak, amelyben nincs ikertermelés. A Neumann-modell, illetve egyáltalán a technológia LTM jellegű termelési modellel való megadása lehetővé teszi az elemzések kibővítését. A Neumann-modellben az elemzési lehetőségeket jelentősen korlátozza, hogy a ráfordítási együtthatókon belül nem válik külön a termékek termelőráfordítása és a végső fogyasztása. Először a modell egy olyan átfogalmazását fogjuk szemügyre venni, amelyben a klasszikusok megoldását követve a fogyasztást a munkaerő újratermeléshez szükséges, adott szerkezetű és potenciálisan változó szintű fogyasztással képviseltetjük. Ezt nevezte el Morishima Marx–Neumann-féle modellnek. A modellnek számos közgazdasági és matematikai érdekessége van. Mindenekelőtt azt fogjuk megmutatni, hogy ebben a változatban már tovább kell lépni a Neumann-modell KMT-féle általánosításán, és a pKx > 0 feltételtől eltérő kiegészítő feltevéssel kell a modellt matematikai és közgazdasági szempontból jól meghatározottá tenni. Meg fogjuk mutatni, hogy amennyiben a modellt közgazdasági szempontból elfogadható feltételekkel tesszük jól meghatározottá, akkor a közös növekedési és profittényező tekintetében csak egyetlen megoldása lesz, visszaáll a megoldás Neumann által fontosnak tekintett unicitása még dekomponálható gazdaságok esetén is.