Ljungström-léghevítőnél széntüzelésre (3% kéntartalom alatt) 70–80 °C, fűtőolajra (1% kéntartalom alatt) és földgázra 95 °C.

Felületi hőcserélőknél szénportüzelésre (3% kéntartalom alatt) 75–85 °C, rostélytüzelésre (3% kéntartalom alatt) 108–115 °C, (0–1% kéntartalom között) 55–108 °C (közel lineárisan nő a kéntartalom logaritmusa függvényében), olajtüzelésre (1% kéntartalomig) 115 °C.

A hagyományos kialakításnál, a 2.172. ábrán bemutatott hőmérsékletprofilból adódóan, egyrészt a ház a kerület mentén egyenlőtlenül melegszik fel, másrészt a forgórész alakja a kerület menti periodikus hőmérséklet-változásból adódóan folyamatosan változik. Így, jóllehet a tömítések mindig ugyanabban a hőmérsékletzónában helyezkednek el, az állandó forgórész-alakváltozás miatt a tömítés minősége is változhat. A forgórész forgatásának teljesítményigénye nagyobb egységeknél elérheti a 10 kW-ot is. Miután a legnagyobb egységek tömege 400–500 tonna, a csapágyazással szemben különleges igények jelentkeznek. A levegőátszökés, melyet részletesen a 6.2. fejezetben ismertetünk, kisebb részt a forgó rotorban áthordott közegből (azonos térfogatú füstgázzal a levegő is szennyeződik), nagyobb részt a nagyobb nyomású levegőoldalról a tömítések mentén a füstgázoldalra történő szivárgásból adódik. Ennek hatására a légfelesleg-tényező akár 5%-kal is növekedhet. Ezt nagyobb egységeknél füstgázzsilippel kísérlik meg csökkenteni. A füstgázzsilip lényege, hogy a füstgázszektor belépő oldaláról, közvetlenül a tömítés mellől, a leghidegebb réteg felől ventilátorral elszívják a közeget (döntően a levegőoldalról átáramlott levegőt), és a füstgázszektor kilépő oldalára, a tömítés elé a levegőénél nagyobb nyomással visszavezetik. Így a levegőoldalról a füstgázszektor belépő oldalára beszivárgott levegő a kilépő oldalon a nagyobb helyi nyomás hatására részben visszaáramlik a levegőoldalra. Miután – mint azt a 2.172. ábra is mutatja – a füstgáz és a levegő eltérő hőmérsékletű hőtároló elemmel találkozik, a lehűlés és a felmelegedés az egyes szektorokban nem lesz azonos. A helyi kilépő füstgázhőmérséklet a forgórész levegőoldalról történt belépését követően lesz a legalacsonyabb, és a levegőoldalra történő visszalépést megelőzően a legnagyobb. A levegőoldalon fordított kilépőlevegő-hőmérsékletprofil adódik: a helyi levegő-hőmérséklet a forgórész füstgázoldalról történt belépését követően lesz a legnagyobb, és a füstgázoldalra történő visszalépést megelőzően a legkisebb.

Az álló hőtároló tömeggel, forgó csatlakozócsonkokkal kivitelezett megoldás esetén a ház hőmérséklete egyenletesebb marad, így alakváltozása csökken. A forgó csatlakozócsonkok tömítése mind a kerület, mind a homlok- és hátfelületek mentén rugalmas kialakítású, ezek miatt kisebb átszivárgás várható. A forgó tömeg lényegesen kisebb, a csatlakozócsonkok fordulatszáma csak 0,6–1 körülfordulás/min, így kisebb hajtóteljesítményre van szükség. E megoldásnál is érvényesek a hőmérsékletek kerület menti alakulására a hagyományos berendezésnél leírtak azzal, hogy a csatlakozócsonkokban folyamatos átkeveredés valósul meg, amit a csonkok forgása (a közegek mindig a kerület más pontjára kerülnek bevezetésre) is elősegít.

Kisebb berendezéseknél a nyomóventilátor a levegőt a kazánházból szívja, így a kazán sugárzási, vezetési vesztesége részben hasznosul, túlzottan alacsony hőmérsékletű levegő beszívására télen sem kerül sor.

A leggyakrabban a levegő-hőmérséklet léghevítő előtti megnövelését alkalmazzák. Ennek a gyakorlatban két módja szokásos. A gyakrabban alkalmazottnál gőzzel fűtött kalorifert építenek be. Ez, amennyiben a nyomóventilátor elé helyezik el, nemcsak a léghevítőt, hanem a ventilátorlapátokat is védi a korróziótól. Hátránya, hogy a léghevítő hőfelvétele a kaloriferben közölt hőmennyiséggel kisebb, így a hőfoklépcső a kazánban kevésbé nő. Emiatt gyakran csak indulásnál, részterhelésen vagy nagyon alacsony környezeti hőmérsékletnél üzemeltetik. A másik megoldásnál a léghevítőből kilépő meleg levegőből kevernek vissza a ventilátor szívócsonkjához (8.25. ábra). Ez is védi a ventilátort, ugyanakkor nagyobb ventilátorra, hőcserélőre van szükség.

Kisebb léghevítőknél a levegő egy részével megkerülik a léghevítőt. Így a kisebb levegőoldali hőátadási tényező és a levegő gyorsabb felmelegedése következtében a fémhőmérséklet közelebb lesz a füstgázoldali közeghőmérséklethez. A megkerülő mennyiség a kazánteljesítmény függvényében változhat. Ugyanolyan levegőoldali átlagos véghőmérséklet eléréséhez, a kisebb hőfoklépcső következtében, nagyobb hőcserélő felületre van szükség, mint megkerülés nélkül.

A minimális fémhőmérséklet alá hűlés megelőzésének biztos megoldása, amikor a több fokozatú léghevítőnél a leghidegebb levegőt a középső fokozatba vezetik be, így a leghidegebb füstgázzal érintkező fokozatba már előmelegített levegő áramlik, és ennek következtében a falhőmérséklet sehol sem lesz az elvárt érték alatt. A helyzetet tovább javíthatja, még nagyobb fémhőmérsékletet eredményezhet, ha a belépő és a leghidegebb füstgázzal fűtött fokozat egyenáramú kapcsolású. A kisebb hőfoklépcsők miatt ez esetben is nagyobb fűtőfelület beépítésére van szükség.