Nagy Sándor Gyula, Kutasi Gábor (szerk.)

Gazdaságdiplomácia

Elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak


A kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények

A nemzeti szintű adóztatás egyik alapelve, hogy minden, az adott országban bejegyzett cégnek minden nyeresége után adót kell fizetnie. Ezzel kerül konfliktusba a nemzetközi tevékenységet végző vállalatok esetében az az elv, amely szerint a jövedelem keletkezésének, illetve a gazdasági tevékenység létrejöttének helye szerint kell adózni. Röviden, kinek van adóztatási joga nemzetközi ügyletekben: a székhelyországnak vagy a forrásországnak? Ezt a problémát a jelenlegi gazdaságdiplomáciai gyakorlat kétoldalú egyezményekkel oldja fel. (Az ASEAN országok ritka esete, hogy többoldalú egyezményt alkalmaznak egymás között.) Ezek az ún. kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények sablonszerűek, ám minden kétoldalú egyezmény bizonyos pontokon a két ország preferenciája szerint módosítja ezt a sablont. A fejlett országok az OECD modellegyezményt1 alkalmazzák, kivéve az USA,2 amely saját modellegyezményt alkalmaz. A fejlődő gazdaságok esetében az ENSZ3 a saját modellegyezményét javasolja. Főbb jellemzőikben a három modellegyezmény hasonló. Definiálják az egyezmény hatályát és az adózási fogalmakat, rendelkeznek az egyes jövedelemtípusok adóztatásáról, illetve tartalmazzák a nemzetközi szerződések szükséges tartalmi kellékeit.4

Gazdaságdiplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 598 9

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletében és üzleti kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdasági lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági, üzleti, vállalkozói, külkereskedelmi, adózási, projektmenedzselési, protokoll-, időgazdálkodási vagy éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése az volt, hogy az egyes fejezetek végen található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse a folyamatok es összefüggések megértését, valamint az átadott ismeretek készségszerű, gyakorlati alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára mindehhez nyújt segítséget a kézikönyv, amely a Külgazdasági es Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi es Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kutasi-gazdasagdiplomacia-elmelet-es-gyakorlat-felkeszulo-diplomataknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave