Nagy Sándor Gyula, Kutasi Gábor (szerk.)

Gazdaságdiplomácia

Elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak


Az Incotermsből származó okmánybeszerzési feladatok

Az eladói teljesítés lényegi eleme az ún. „okmányolási munka,” amely – többek között - kiterjed a kereskedelmi számlák, a fuvarokmányok, a vámárú-nyilatkozatok kiállítására, a biztosítás megkötéséhez, illetve a származási bizonyítvány beszerzéséhez szükséges adatszolgáltatásra. A kereskedelmi számla kiállítására, tartalmi kellékeinek hiánytalan meglétére nézve az egyes nemzeti adójogok szolgálnak iránymutatással. Az adójog a külkereskedelmi ügyletet közigazgatási perspektívából szemléli; ez a tény ad magyarázatot e jogszabályok sajátos fogalomrendszerére és gondolkodásmódjára.

Gazdaságdiplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 598 9

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletében és üzleti kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdasági lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági, üzleti, vállalkozói, külkereskedelmi, adózási, projektmenedzselési, protokoll-, időgazdálkodási vagy éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése az volt, hogy az egyes fejezetek végen található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse a folyamatok es összefüggések megértését, valamint az átadott ismeretek készségszerű, gyakorlati alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára mindehhez nyújt segítséget a kézikönyv, amely a Külgazdasági es Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi es Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kutasi-gazdasagdiplomacia-elmelet-es-gyakorlat-felkeszulo-diplomataknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave