Nagy Sándor Gyula, Kutasi Gábor (szerk.)

Gazdaságdiplomácia

Elmélet és gyakorlat felkészülő diplomatáknak


Tiszteletadás eseményei

A rendezvények speciális esete a koszorúzás, amely a tiszteletadás ünnepélyes kerete. Minden szuverén állam elvárhatja, hogy a látogató ne csak a konkrét tárgyalással jelezze a tiszteleten alapuló partneri viszonyt, hanem a vendég által kijelölt szimbolikus helyszín megkoszorúzásával is. Ez a gesztus tulajdonképpen előfeltétele lehet a hivatalos tárgyalásoknak. (Magyarországon a hivatalos koszorúzás helyszíne a Hősök Terén található Ismeretlen Katona emlékműve.) Közjogi méltóságok koszorúját a díszszázad katonái viszik (szimbolikus esetben megállapodhatnak a vendég tisztjének bevonásáról is). Általában a vendég háta mögött helyezkedik el rangsorban saját küldöttsége, tőle jobbra a fogadó félé, balra a tisztelgő katonák. A koszorú elhelyezése után a vendég megigazítja a koszorú szalagját, ezzel a testi kontaktussal is jelzi közvetlen érintettségét, tiszteletét. Alacsonyabb szintű koszorúzásos tiszteletadásnál (például emléktábla, szobor előtt) is hasonló a ceremónia menete.

Gazdaságdiplomácia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 598 9

A külgazdasági attasék kiemelt szerepet játszanak Magyarország gazdasági érdekeinek képviseletében és üzleti kapcsolatainak bővítésében. Ebből következően az ő felkészültségükön is múlik, hogy a magyar vállalkozások milyen mélységben és sikerrel férnek hozzá a világ gazdasági lehetőségeihez. E felkészültség sokrétű: többek között makrogazdasági, üzleti, vállalkozói, külkereskedelmi, adózási, projektmenedzselési, protokoll-, időgazdálkodási vagy éppen információszerzési és -elemzési ismereteket is igényel. A szerzők törekvése az volt, hogy az egyes fejezetek végen található összefoglaló kérdések, kiemelt kulcsfogalmak, hasznos információforrások és minél több esettanulmány segítse a folyamatok es összefüggések megértését, valamint az átadott ismeretek készségszerű, gyakorlati alkalmazhatóságát.

A jövendő külgazdasági attasék számára mindehhez nyújt segítséget a kézikönyv, amely a Külgazdasági es Külügyminisztérium által alapított Magyar Diplomáciai Akadémia, a Külügyi es Külgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak támogatásával és közreműködésével készült el több mint két év odaadó munkáját követően.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kutasi-gazdasagdiplomacia-elmelet-es-gyakorlat-felkeszulo-diplomataknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave