A globalizáció előrehaladtával a hagyományos külkereskedelmi és tőkeáramlási adatok alapján egyre kevésbé kapunk valós képet arról, hogy egy-egy ország hogyan vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban, az országban működő vállalatok valójában kiknek a tulajdonában vannak, és a helyi vállalatok hol fektetnek be, és milyen tevékenységeket végeznek külföldön. A hagyományos adatok alapján téves következtetésekre juthatunk egy-egy ország komparatív előnyeit, exportképességét, versenyképességét illetően. Nem tudjuk, pontosan hogyan vesz részt a nemzetközi termelésben, milyen termékek előállításában jeleskedik. Például a legfontosabb high-tech-termék-exportőrök között olyan országokat találunk, amelyek esetében nyilvánvaló, hogy nem a saját, hazai kutatás-fejlesztésre és humán tőkére alapozódik a jelentős high-tech export, hanem importált high-tech alkatrészek és részegységek összeszerelésére. A tőkeáramlásban is találunk olyan „nagy” tőkeexportőr országokat, amelyek valójában alig rendelkeznek saját multinacionális vállalattal, viszont jelentős kedvezményeket ajánlanak azoknak a multiknak, amelyek rajtuk „folyatják át” a tőkét. Gondolhatunk itt például Ciprusra, amely az oroszországi tőkebefektetésekben játszik ilyen szerepet, vagy Luxemburgra, amely az USA-beli tőke európai „hídfőállása” – és akkor még nem említettük a különféle adóparadicsomokat, offshore központokat.