Simai Mihály, Gál Péter (szerk.)

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek


Az euró és a bankok

Az euró bevezetése a bankok számára nagyon jelentős átállási költségekkel jár, ami elsősorban a Gazdasági és Monetáris Unióban részt vevő országok bankjait érinti, bár ezeket a rövid távú hozamcsökkenésért az egységes valutából származó előnyök hosszú távon kompenzálják. Ugyanakkor a kívülálló bankoknak az új valuta bevezetésére technikailag és tartalmilag (valuta portfolió átállítás, hitelstruktúra, átváltási üzletág, kamatkockázat-kezelés stb.) szintén fel kell készülniük, viszont számukra a piac- és valutaegységesítésből származóan kevésbé származnak pótlólagos hasznok. Az Európai Bankszövetség becslése szerint1 az Európai Unión belül működő bankok esetében a felkészülés 3-4 év alatt összesen mintegy 8–10 milliárd euróba kerül, ami három éven át az éves banki összes folyó üzemi költségek 2%-át teszi ki. (Ez például csak az Ausztriában működő bankok esetében három év alatt összesen 8 milliárd ATS-t emészt fel, míg például a Paribas egyedül a technológiai rendszer átállításának kidolgozására 1998-ra 300 millió frankot különített el.) A költségek között egyébként a legjelentősebb az információs technika átállítása (ami a mintegy 10 milliárd eurós összkiadás több mint felét teszi ki), valamint az átálláshoz szükséges felhasználói ismertetések elkészítése, a marketing (az összköltség kb. 15%-a), illetve a bankon belüli képzési ráfordítások (az összes kiadás egytizede). A jelentős üzemi költségnövekedés az óriásbankok versenyfeltételeit javítja, hiszen az átállási ráfordítások nagy része nem méretspecifikus, tehát a fajlagos, egységre jutó kiadások a nagy bankok esetében lényegesen alacsonyabbak lesznek.

Új trendek és stratégiák a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 560 6

A világ a XXI. század küszöbén sokdimenziós átmeneti szakaszba került. Az átmenetet meghatározó trendek a korábbinál sokkal bizonytalanabb talajra viszik a gazdaság és a politika minden résztvevőjét. A világgazdaság integrálódása és ennek hatásai az egyes államok, vállalatok helyzetére radikálisan különböznek a fejlődés korábbi időszakaira jellemzőktől. A hagyományos nemzeti gazdaság keretei felbomlóban vannak: nemzetközi vállalatok játszanak meghatározó szerepet a technika, a termelés, a tőkebefektetések és a kereskedelem terén: a verseny, a nemzetközi pénzpiacok kihívásai és az integrációs folyamatok növelik a nemzetközi szervezetekben kialakított multilaterális döntések jelentőségét. A könyv e rendkívül összetett és sokak számára zavarosnak tűnő rendszerben segít eligazodni. Megvilágítja a világgazdasági, a nemzetközi politikai viszonyok és a kereskedelempolitikák új összefüggéseit. A szakirodalomban egyedülálló módon elemzi a világgazdaság mikro- és makrofolyamatainak kölcsönhatásait. Áttekinthetőbbé teszi a nemzetközi üzletpolitika, a pénzügyi szektor, a technikai fejlődés, a világkereskedelem és az intézmények közötti kölcsönhatásokat, és magyarázatot ad a globalizációs folyamat leglényegesebb elméleti és gyakorlati összefüggéseire. Felvázolja a fejlődés olyan főbb gondjait és lehetőségeit, amelyek Magyarország számára is különösen fontosak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simai-gal-uj-trendek-es-strategiak-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave