A történelmi tárgyú narratívák szereplői az esetek jelentős részében koreferencialáncok elemeiként jelennek meg. A koreferencialáncok elemeiként megjelenő szereplők sok esetben nem fogalmilag kifejtett módon, hanem inflexiós anafora révén konceptualizálódnak, azaz pusztán az igeragozás vagy a birtokos személyjelezés utal rájuk. Ennek következtében a szereplők metonimikus megkonstruálásának módját befolyásoló sémák vizsgálata előtt szükséges annak az alapvetőbb kérdésnek a vizsgálata, hogy egyáltalán mivel magyarázható az, hogy egy koreferencialáncbeli szereplő nem inflexiós, hanem fogalmilag kifejtett anaforaként jelenik meg. Vagyis mivel csak fogalmilag kifejtett módon megjelenő szereplők tudnak metonimikusan konceptualizálódni, a metonimikus konstruálás módját motiváló sémák leírását meg kell, hogy előzze a fogalmilag kifejtett módon való konceptualizálást motiváló séma leírása. Az 5.1. pontban röviden felvázolom azt a kognitív szövegtani keretet, amelyben a problémát vizsgálom. Az 5.2. pontban Pléh és Radics (1976), valamint Pléh (1998) névmási anaforákat vizsgáló kutatásai alapján teszek kísérletet a fogalmilag kifejtett nominálisként megjelenő anaforák funkciójának magyarázatára, feltételezve, hogy a diskurzus során már bevezetett, a diskurzus résztvevőinek memóriájában aktivált szereplők újbóli, fogalmilag kifejtett módon történő megnevezésének funkciója az ágensváltás jelzése. A történelmi tárgyú narratívákban megjelenő koreferencialáncok vizsgálatából azonban az derül ki, hogy ez a magyarázat nem elégséges. Az 5.3. részben amellett érvelek, hogy szükséges egy olyan általános séma feltételezése, amely a fogalmilag kifejtetten konceptualizálódó anaforák megjelenését a diskurzusvilághoz hozzáadott új információ elve alapján magyarázza.