A munkaszerződés és a relational contract kapcsolata azonban korántsem a munkaszerződés, hanem a szerződés joghatása, a munkajogviszony vizsgálatának oldaláról közelíthető meg. Azt egyelőre nem állítom, hogy általa önmagában igazolható a munkaszerződés relational contract jellege, de az elemzés felszínre hoz jó néhány olyan elemet, amely valószínűsítheti, hogy az employment bizonyos feltételek esetén besorolható az ún. relational kategóriájába. A munkaszerződés és a munkajogviszony tartalma különböző, és enne oka, hogy a munkaszerződés incomplete contract. A munkajogviszony tartalma alá-fölérendeltségi jellegének tárgyalásakor láttuk, hogy a kutatások ugyan igyekeznek a munkavállaló alárendeltségének jogon kívüli okait (gazdasági, személyi függőség) elkerülni, a jogi bázisra alapított alárendeltség megfogalmazása viszont nem mondható kifejezetten sikeresnek. A szolgáltatás tárgyának absztrakt meghatározása1 ugyan napjaink munkajogában is vitán felül áll – habár egyre több kivétellel találkozunk, különösen az atipikus foglalkoztatás körében –, de nem ad teljes körű magyarázatot a munkaszerződésben benne rejlő és a munkajogviszonyban realizálódó feltételek mindegyikére, illetve egyesek hiányára. Azon túl, hogy a szolgáltatás absztrakt meghatározása is okozat, és az okok döntően nem jogiak, elsősorban a munkáltató irányítási, konkretizálási, és alakítási-változtatási jogát igazolja. Szinte magától értetődő, hogy a munkajogviszony keretében a munkavállaló idegen meghatározottságú munkát (fremdbestimmte Arbeit) végez. Amennyiben a munkáltató egyoldalú jogkörét a Macneil féle relational contract mechanizmusára vetítem, az látható, hogy mindaz, ami ott kooperáció, kölcsönös döntések, a rendkívül tág értelemben vett reciprocitás, a munkajogban a munkáltatóra telepített jogviszony-alakítási felhatalmazottság. Ebből következően nem lehet azon csodálkozni, hogy – különösen a német jogban – a munkajogviszony személyiségi-közösségi jogviszonyként történő minősítése, minden igyekezet ellenére heves ellenállást váltott ki mind a munkajogtudomány, mind a jogalkotás részéről. Nem beszélve arról, hogy a magánjog klasszikus elvei, mint például a Treu und Glauben, meglehetősen deformált megnevezéssel, sőt abszurd tartalommal jelentek meg a munkajogban. A hűségkötelesség (Treuepflicht) bizonyos munkáltatói magatartások ellentételezéseképpen magyarázható, de az engedelmességi kötelesség (Gehorsampflicht) a magánjog rendjével semmiképpen sem egyeztethető össze, főképpen nem azonosítható a szerződésnek megfelelő teljesítés követelményével. Ezek a megfogalmazások – különösen a personenrechtliches Gemeinschaftsverhältnis vagy a personenrechtliches Dauerschuldverhältnis – különösen azért veszélyesek, mert alkalmasak lehetnek olyan tartalmat kölcsönözni a munkajogviszonynak, ami a munkáltató befolyását, uralmát a munkavállaló magánéletére is kiterjesztheti.2