Bod Péter Ákos

Bevezetés a gazdaságpolitikába

Döntéshozatal válságban és válságok között


Előszó

Földünkön csaknem kétszáz országban hétmilliárd ember él, ki jómódban, ki pedig szűkös anyagi viszonyok között, és igen sokan szegénységben. A gazdasági jólét nem minden, de hiánya sok bajnak válik forrásává. Nem kell anyagias, beszűkült üzleti gondolkodású homo oeconomicusnak tartanunk azt, aki jobb életkörülményeket, nagyobb anyagi biztonságot kíván magának, szeretteinek, honfitársainak, Földünk lakóinak. Jó gazdasági teljesítmények mellett könnyebb megszabadulni az örökölt adósságoktól, a nyomasztó egyenlőtlenségektől, és több juthat a természet megőrzésére, a jövő generációjának egészségét, tudását szolgáló vívmányokra.

Bevezetés a gazdaságpolitikába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 601 6

Az ismert közgazdász professzor, volt gazdaságpolitikus olyan világba vezeti be az olvasót, amelynek hivatalos szereplői a kormányok, az államok feletti szervezetek és intézmények, az üzleti körök, a nemzetközi és helyi piacok, ám ugyanúgy része minden egyes ember, család, hiszen mindenkit érintenek a gazdaságpolitikai döntéshozók intézkedései. Miért döntenek úgy, ahogy döntenek a nagyhatalmú intézmények? Ha ekkora a hatalmuk, akkor viszont miért olyan gyakori a hatástalan állami beavatkozás, a kényszerű korrekció? A központi bank, a pénzügyminisztérium, a szakpolitikai szabályozó hatóság rengeteg eszköze miért nem képes megakadályozni a helyi zavarokat, sőt a gazdasági életet megrázó mély válságokat? Van-e egyáltalán mozgástere a nemzeti hatóságoknak a mai nagyfokú kereskedelmi, pénzügyi, technológia nyitottság mellett? Van bizony, mutatják a szerző által elemzett jó és kevésbé jó példák, ám azt megismerjük, hogy miért is illúzió az, hogy az állam megóvja a gazdaságot, társadalmat, az egyes embert a hihetetlen gyorsan változó világban. Ha megismerjük a társadalmi-gazdasági folyamatok mozgatóit, és tisztában vagyunk a gazdaságpolitikai döntéshozók motívumaival és eszközeivel, akkor bizonyosan jobban eligazodunk a gazdaság történéseiben, az állami beavatkozás gyakran különösnek, sőt ijesztőnek látszó gyakorlatában. A mű használható tankönyvnek, ellenőrző és elgondolkodtató kérdéseivel és fogalomjegyzékével, de annak is hasznára lehet, aki egyszerűen jobban akarja érteni az a világot, amelyek meglepő fordulatai, hirtelen irányvételei és másfelől tartós, makacs alapfolyamatai próbára teszik az ember, a család, a cég, a társadalmi közösség mindennapos életét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bevezetes-a-gazdasagpolitikaba-uj-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave