Bod Péter Ákos

Bevezetés a gazdaságpolitikába

Döntéshozatal válságban és válságok között


Az áruk és a pénzek átlépik az országhatárt: ez a külső nyitottság esete

Külkereskedelem és nemzetközi pénzügyek nélküli gazdaság feltevésével kezdtük az árutermelő körfogás megértését, és máris nyilak sokaságát kaptuk. Mégis tovább kell bonyolítanunk a helyzetet, hogy figyelembe vehessük mindennapjaink közismert tényét: a gazdaságok nemzetközileg nyitottak. A nyitottság közgazdasági értelemben legegyszerűbben azt jelenti, hogy az adott országban megtermelt javak egy részét kiviszik, exportálják (Ex), az országban felhasznált áruk és szolgáltatások egy részét pedig külföldről szerzik be, importálják (Im). Az árumozgásokhoz az eddig követett logika alapján mindig kapcsolódnak jövedelemáramlások is: modellgazdaságunk irányába a külföld felől szaggatott vonal mutat, ami a hazai cégek kivitele (Ex) után járó ellenérték befolyását jelöli. A külföld felé mutat a behozott termékekért kifizetett pénz, vagyis az importköltség nyíljele.

Bevezetés a gazdaságpolitikába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 601 6

Az ismert közgazdász professzor, volt gazdaságpolitikus olyan világba vezeti be az olvasót, amelynek hivatalos szereplői a kormányok, az államok feletti szervezetek és intézmények, az üzleti körök, a nemzetközi és helyi piacok, ám ugyanúgy része minden egyes ember, család, hiszen mindenkit érintenek a gazdaságpolitikai döntéshozók intézkedései. Miért döntenek úgy, ahogy döntenek a nagyhatalmú intézmények? Ha ekkora a hatalmuk, akkor viszont miért olyan gyakori a hatástalan állami beavatkozás, a kényszerű korrekció? A központi bank, a pénzügyminisztérium, a szakpolitikai szabályozó hatóság rengeteg eszköze miért nem képes megakadályozni a helyi zavarokat, sőt a gazdasági életet megrázó mély válságokat? Van-e egyáltalán mozgástere a nemzeti hatóságoknak a mai nagyfokú kereskedelmi, pénzügyi, technológia nyitottság mellett? Van bizony, mutatják a szerző által elemzett jó és kevésbé jó példák, ám azt megismerjük, hogy miért is illúzió az, hogy az állam megóvja a gazdaságot, társadalmat, az egyes embert a hihetetlen gyorsan változó világban. Ha megismerjük a társadalmi-gazdasági folyamatok mozgatóit, és tisztában vagyunk a gazdaságpolitikai döntéshozók motívumaival és eszközeivel, akkor bizonyosan jobban eligazodunk a gazdaság történéseiben, az állami beavatkozás gyakran különösnek, sőt ijesztőnek látszó gyakorlatában. A mű használható tankönyvnek, ellenőrző és elgondolkodtató kérdéseivel és fogalomjegyzékével, de annak is hasznára lehet, aki egyszerűen jobban akarja érteni az a világot, amelyek meglepő fordulatai, hirtelen irányvételei és másfelől tartós, makacs alapfolyamatai próbára teszik az ember, a család, a cég, a társadalmi közösség mindennapos életét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bevezetes-a-gazdasagpolitikaba-uj-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave