Danyi Pál, Rekettye Gábor, Veres István

Modern árazás


Az árdomináns üzleti modellek néhány árpolitikai módszere

A 10.3. ábrán bemutatott üzletpolitikák közül az elsősorban az alacsony árakra épülő üzletpolitikákat leginkább az információs javakat előállító és értékesítő vállalkozások alkalmazzák. Az információs áruk költségstruktúrája és ebből következően árazási technikái ugyanis jelentősen eltérnek a fizikai termékekétől és a nem virtuális térben nyújtott szolgáltatásokétól is. Rekettye (2011) a fedezeti hányad tárgyalásakor részletesen elemzi, hogy a szolgáltatások nagy részének költségstruktúrájában – szemben a fizikai termékekével – a fix költségeknek van meghatározó szerepük, következésképpen a marginális költségek meglehetősen alacsonyak. Nos, az információs termékek esetében ez fokozottan igaz. Varian (1995) például egy adatbázis létrehozásának példáján mutatja be, hogy az első példány megalkotásának nagyon magasak a költségei, de a további példányok előállítási költségei a nullához közelítenek. Itt tehát megszűnik a fejezet elején, az árdöntések zónájának tárgyalásakor bemutatott alsó határ. Ebből következik annak a lehetősége, hogy az információs termékeket nagyon alacsony áron értékesítve nagy vevőbázisra tegyen szert az innovátor cég, amely azután fedezi az „első példány” előállítási költségeit, és ez komoly versenyelőnyt jelenthet.

Modern árazás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 565 1

Mennyiért adjam? Mennyiért vegyem? Kereskedői és fogyasztói oldalról is kiemelten fontos ez a kérdés! Eladói szempontból a megfelelő árképzés alkalmazása döntően befolyásolja a vállalkozás profitját és növekedési lehetőségeit. A Modern árazás széles körűen bemutatja, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni az árképzésben a 21. század legújabb technológiáit is felhasználva. Hiánypótló munka, bátran ajánlom minden kereskedelmi szereplőnek, legyen az hagyományos áruház vagy éppen webshop.

Rácz Csaba ügyvezető igazgató, Árukereső.hu

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik most akarnak megismerkedni az árazás izgalmas világával, akik az árdöntések összefüggéseit újra végig akarják gondolni, alapvető területeit számba akarják venni. Azoknak főképp ajánlom, akik a mai élenjáró gyakorlatot akarják megismerni, át akarják látni a digitalizáció erre a területre kifejtett hatását, az MI megjelenésének következményeit, az erre alapozott új üzleti modellek működését, a startupok árdöntéseinek kereteit. Friss példákkal, esetekkel ad a könyv impulzusokat a hazai és a nemzetközi piacra vonatkozó vállalkozói döntések irányainak kialakításához.

Törőcsik Mária egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

A helyes árazással sokat nyerhetsz, de a rosszal még többet veszthetsz. A jó árazás megtanulható, ebből a kiváló könyvből, amely a kezdő vállalkozókat felkészíti a helyes ár kialakítására. Sőt mi több, felhívja a figyelmet a buktatókra, amelyekbe oly gyakran belebotlik a csak az ösztöneire hallgató vállalkozó. „Fél áron szinte minden eladható, csakhogy abból nem élünk meg” – mondta gyakran Brückner István, a Centrum Áruházak legendás vezérigazgatója. Ez a könyv megtanítja, hogyan lehet megtalálni azt az árat, amelyet méltányosnak találnak a vevők is, és nyereségessé teszik a vállalkozást is.

Vecsenyi János vállalkozásfejlesztési coach, GE-EIT Health Venture Lab, Professor Emeritus (BCE és BME)

Hivatkozás: https://mersz.hu/danyi-rekettye-veres-modern-arazas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave