Kollai István

Szlovákia királyt választ

A szlovák társadalom változó viszonya a magyar történelemhez


A cseh husziták útja a fekete seregig

A huszitizmus a cseh nemzeti történelem egyik kiemelkedő, európai fontosságú időszaka, amivel a történelmi Cseh Királyság bekerült az egyetemes történelem lapjaira. Így amikor a 19. században a cseh–szlovák összetartozás ideája felerősödött, akkor adta magát az is, hogy az alakulófélben lévő szlovák nemzeti mozgalom is valamiféle saját szellemi elődöket lásson a huszitákban. A történelemnek ilyen olvasatát erősítette az is, hogy a huszita hadjáratok éppen Felső-Magyarországot érintették, ott huszita őrségek sora létesült, melyek néha szervezetten, néha meg önállósítva magukat, amolyan rablólovagok módjára próbálták uralmuk alá hajtani ezeket az akkor meglehetősen elanyátlanodott vármegyéket. A husziták katonai jelenléte egész hosszú évtizedekig tartott itt, végül Mátyás király tudta őket véglegesen legyőzni, hadaikat beolvasztva a fekete seregbe.

Szlovákia királyt választ

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 600 9

„Legyen merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak” – mondta a szlovák miniszterelnök a trianoni békeszerződés századik évfordulóján. „Ne féljünk felvállalni azt, amire joggal lehetünk büszkék. Egy birodalom részei voltunk, amelyet olyan jelentős uralkodók vezettek, mint Szent István, Károly Róbert, Corvin Mátyás vagy Mária Terézia. Ők a mi királyaink is voltak..." – ez pedig a szlovák házelnöktől hangzott el Szlovákia függetlenné válásának tizedik évfordulóján.

A magyar olvasó számára talán szokatlan hangok ezek, azonban a mai szlovák közéletben nem ritka, hogy a Magyar Királyság történelmére a szlovák múlt részeként hivatkoznak. Nem volt ez mindig így: ezekre az évszázadokra sokáig őseik „ezeréves rabságaként” tekintett a szlovákok jelentős része. Mára a múltról alkotott szlovák kép megváltozott, színesebb lett, több hang érvényesül benne, sokfajta gondolat fér el egymás mellett. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy e hangokat tolmácsolja a magyar olvasók felé. Bizonyára lesz köztük, ami a magyar fül számára idegennek, ellenségesnek hat, de olyan is, ami szimpátiát kelt.

Mindeközben a magyar olvasók előtt olyan kultúrtörténeti érdekességek is feltárulnak a Magyar Királyságról, amelyek nem általánosan ismertek: például, hogy középkori hegyi rablók korabeli szlovák nyelven írtak zsarolólevelet Bártfának; hogy Mátyás egyik magyar katonája írta az első összefüggő szlovák nyelvemléket vagy hogy szlovákul is születtek a törökellenes harcokról írt históriás énekek.

E könyvből tehát nemcsak a „szlovákok titkairól”, de saját történelméről is sok újdonságot tudhat meg a magyar olvasó.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kollai-szlovakia-kiralyt-valaszt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave