A szlovák közbeszéd történelem iránt fogékonyabb áramlatai számontartják azt, hogy a reformációt követő vallási versengések idején milyen szoros kulturális kölcsönhatások alakultak ki csehek és szlovákok között. Ez a múltkép azokból a történelmi helyzetekből táplálkozik, amikor az evangélikus csehek és szlovákok egy vallási közösséget alkottak, és közöttük nyelvi szimbiózis is kialakult: az evangélikus szlovákok lényegében a cseh nyelvet használták. 1620 előtt – a cseh reformáció sorsát megpecsételő fehérhegyi csata előtt – a szlovák származású értelmiség csehországi jelenléte mutatható ki a forrásokból, majd 1620 után fordult a helyzet, és a csehek találtak menedéket a királyi Magyarország területén. A szlovák történelmi tudatban úgy-ahogy jelen van az ebből fakadó történelmi szituáció: a csehek mind saját nyelvükkel, mind munkásságukkal emelték a helyi szlovák népnyelvi csoportok kultúráját. Például új iskolák alapításában vettek részt, ahol ugyan a latin volt a tanítási nyelv, „de a hazai (otthoni) nyelv is érvényesült”,1 valamint könyveket is nyomtattak. A csehszlovák idők tankönyvei ezt a valóban kulturálisan termékeny történelmi helyzetet a csehszlovák ideológia színeibe öltöztetve mutatták be: a szlovákok földje eszerint „ekkor kulturálisan sokkal magasabb szinten állt, mint Csehország”, illetve „ezekben az időkben a csehszlovák művelődés tűzhelyévé vált”.2 A rendszerváltás után a történetírásról lekerült a csehszlovák összetartozás-tudat építésének addig kötelező terhe, a vallási küzdelmek mentén alakuló cseh–szlovák kulturális kapcsolatokra való megemlékezés ideológiailag könnyedebbé vált. Az újabb kutatásoknak köszönhetően egy-egy személy életútja a korábbinál jobban előtérbe került a történelemkönyvekben vagy az irodalomkönyvekben. Ilyen a cseh földről a Magyar Királyságba kerülő Johannes Amos Comenius (Ján Ámos Komenský) személye,3 vagy a felföldi nemesi családból származó, de cseh földön élő Johannes Jessenius (Ján Jesenský) tevékenysége. Comenius az egyik első iskolapedagógus volt – ezért viseli Comenius nevét az Európai Unió középiskolákat fejlesztő programja –, Jessenius pedig korának vezető orvostudósa. A történelmi tematikájú szövegekben rendre felbukkan az is, hogy a prágai Károly Egyetemen szlovák származású írástudók tanítottak. Kiemelkedett közülük a Nyitra megyei születésű Benedicti Lőrinc (Vavrinec Benedikt), aki az egyetem prorektora lett; a cseh és szlovák nyelv közti átjárást mutatja, hogy – magyarországi születésű szlovákként – ő adta ki 1603-ban az első szisztematikus cseh nyelvtankönyvet, amin tíz évig dolgozott.4