Dékány Éva, Halm Tamás, Surányi Balázs (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.

Újabb eredmények a grammatikaelmélet, nyelvtörténet és uralisztika köréből


Összegzés

A mediális képzői eredetű -k igei személyrag csak a tárgyi egyeztető funkciójú -l meglevő igeraggal együtt, azzal mintegy kibővítve utalhatott a személyes névmással kifejezett (vagy „a kontextus által… individualizált” – Honti 2009, 133) határozott tárgyra. A két elem társulása, egységbe olvadása eredményezhette csak a megkívánt funkciót. Ez a sajátos funkció azonban még egy momentummal is megerősödött: a kötőhangzó/előhangzó alsó nyelvállású rögzülésével. E felett az alaki tény felett a magyarázók elsiklanak. Egyedül Klemm próbálta feloldani azt a feszültséget, ami a kérëk és a kérlek, a várok és a várlak között nyelvállásfokban megvan. Ő egyszerű nyíltabbá válásnak gondolja az alsó nyelvállású kötőhangzó létrejöttét. Ez azonban bizonyíthatatlan, a -lak/-lek első megjelenéseiben már az alsó nyelvállású kötőhangzót/előhangzót tartalmazza (a Laskai sorokban [1433–35]: ymadlak, kerlek, vzunlak és a nagyjából azonos időben másolt Jókai-kódexben: kerlek (25), tanoytlak (33)). Itt azonban az egyszerű nyíltabbá válás helyett sokkal inkább funkcionális hasadásról lehet szó: a sajátos jelentés sajátos alaki megoldást is kívánt és fenntartott (analógiaként hivatkozhatunk az -n lokatívuszrag modálisan rögzült -an/-en változatára).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 592 7

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete a nyelvelmélet, a nyelvtörténet, valamint az uralisztika köréből gyűjt egybe új tanulmányokat, képet adva az ezeken a tudományterületeken ma folyó egyes hazai és nemzetközi kutatási irányokról. E tudományágak – amint a kötet közleményei is jól mutatják – a jelenkor nyelvészetében sűrű szálakkal és kiterjedt átfedésekkel, elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. A gyűjtemény egyúttal az ezeket a területeket munkájában kiemelkedő eredményességgel integráló grammatikakutató, a mai magyar és nemzetközi nyelvészközösség meghatározó jelentőségű és kivételes hatású alakja, É. Kiss Katalin előtt tiszteleg. E tisztelgés jegyében a szerkesztői bevezető É. Kiss Katalin nyelvészeti munkásságát, és benne a nyelvelmélet, a nyelvtörténet és az uralisztika szerves kapcsolódásait tekinti át. A gyűjtemény első, és egyben legnagyobb terjedelmű fő részét alkotó tanulmányok a mondattanra és az alaktanra összpontosítanak. A tisztán szintaktikai, illetve tisztán morfológiai természetű nyelvi tények mellett számos elemzés foglalkozik ebben a részben a mondattan és az alaktan határterületének jelenségeivel, valamint általános nyelvelméleti és metanyelvészeti kérdésekkel. A második, a jelentéstannak szentelt fő tematikus egységben szemantikai és pragmatikai problémákat tárgyaló cikkek kaptak helyet. A nyelvelméleti témájú első két részt követő harmadik, egyben utolsó fő rész a nyelvtörténet és az uralisztika köréből közöl új eredményeket. Míg az első két rész nyelvelméleti elemzéseinek tárgynyelve elsősorban a mai magyar, a harmadik rész empirikus anyagát a magyar mellett a hanti, a nyenyec és az udmurt, valamint az angol, a ladin és a volgai bulgár egyes történeti, illetve mai változatai adják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave