Maróthy Szilvia

Digitális bölcsészet

A szövegtől az adatig


TÁRKI és a meghiúsult Társadalomtörténeti Adattár

Magyarországon a hatvanas és kilencvenes évek között voltak ugyan kezdeményezések, melyek kutatási adattárak létrehozására irányultak, mégsem sikerült intézményes kereteket adni a számítógépes kutatástámogatásnak (adatbázis-építésnek, adatok kutathatóvá tételének). Fontos kezdeményezés volt a Társadalomtörténeti Adattár, melynek szükségessége már a hetvenes években is felmerült, ám a kilencvenes évekig kellett várni arra, hogy ezek a tervek, vágyak valóra váljanak. A fentebb már említett Számítógépek és történettudomány című konferencián vetődik fel először egy közös adatbank létrehozásának ötlete, melyet többek között Katus László, Fügedi Erik és Benda Gyula javasolnak. Katus a következőképpen festi le ennek jövőképét:

Digitális bölcsészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 578 1


A kiadvány regisztráció nélkül szabadon elérhető.

A bölcsészettudományi kutatások a számítógép megjelenésével erős impulzusokat kaptak, melyek változásra, módszereinek kritikai megközelítésére ösztönözték. A betekintés vezérfonala az a fokozatosan bekövetkezett változás, mely során a kutatók hagyományközpontú gondolkodását az adatközpontú, formálisabb gondolkodás váltotta fel, egészítette ki. A szerző a kötetben azt képviseli, hogy a számítógép bevonása a kutatásba a legjobb, ami a bölcsészettudományokkal történhetett. Nemcsak azért, mert rengeteg új lehetőséget nyit meg, hanem azért is, mert a korábbi kutatásokat, módszertanokat, végső soron az egyes tudományágak határait kérdőjelezi meg.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a bölcsészettudományi kutatások új irányai és régi problémái iránt. Azoknak, akik szerint a humán tudományok távol állnak a számítógépes, matematikai megközelítésektől és azoknak, akik szerint mindig is közel álltak hozzá.

Maróthy Szilvia irodalomtörténész, kutatási területe a reneszánsz és barokk irodalom, valamint a számítógépes filológia. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont fiatal kutatója, a Digitális Bölcsészet folyóirat alapító tagja, felelős szerkesztője.

Hivatkozás: https://mersz.hu/marothy-a-szovegtol-az-adatig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave