Préda István, Szekeres Mária, Koller Ákos (szerk.)

Sport és szív


Az edzett szív jelentősége

A rendszeres edzés hatásai közül az egyik leggyakrabban tárgyalt és kutatott téma az „edzett szív” kérdése. Ennek három okát tudjuk megjelölni.

Sport és szív

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 628 3

Jelen jegyzet a „Sport és szív” egyetemi kurzus eddig elhangzott előadásainak anyagából készült összefoglaló kivonat, mely nem pótolja az előadásokon való részvételt, azonban jelentősen segíti és megkönnyíti a tananyag elsajátítását és a vizsgára való felkészülést. Bízunk benne, hogy jegyzetünk az előadásokhoz kapcsolódóan támogatja hallgatóinkat abban, hogy megszerzett szakmai tudásukat kiegészítsék és elmélyítsék a sportkardiológia tárgykörében. Reméljük továbbá, hogy a kurzuson elsajátított tananyag, az előadások és a kórházi gyakorlati óra maradandó élményei mellett, érdekes és hasznos információkkal bővíti majd hallgatóink tudását és látókörét, hozzájárul ahhoz, hogy kialakítsák az egészséges életmód szemléletét, s elősegíti saját és környezetük, valamint jövőbeli szakmai hivatásuk sikerét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sport-es-sziv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave