Pulay Gyula

Integritásmenedzsment

A bizalom megteremtése és megőrzése


A személyi és a szervezeti integritás konfliktusai kezelésének rendszere

A három irányban is meghozott intézkedések – értelemszerűen – akkor a legeredményesebbek, ha össze vannak hangolva egymással, és egységes rendszert képeznek. Ezt a célt szolgálja a szervezet menedzsmentkontroll-rendszeréhez illeszkedő integritásirányítási alrendszer létrehozása, amit a 3. fejezetben tárgyaltunk. Ez azonban csak egy struktúra, amelynek tartalmát az általa betöltött funkciók határozzák meg. A funkciókat a 3.2. alfejezetben soroltuk fel. Itt csak azt emeljük ki, hogy az integritásirányítási rendszer fő feladata a szervezeti kultúra egységének biztosítása, amely feladat a felsorolt hat részfeladat összehangolt megvalósítása révén teljesíthető. Ennek érdekében célszerű olyan modelleket kidolgozni, amelyek különböző szervezeti filozófiákra építve képesek összehangolni az integritási kontrollok működését.

Integritásmenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 632 0

Az integritással rendelkező ember azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Ezáltal méltó a bizalmunkra. A szervezetek is integritásuk révén teremthetnek bizalmat maguk iránt. A bizalom megőrzéséhez az szükséges, hogy minden dolgozó kövesse a szervezet kinyilvánított értékeit, akkor is, ha ez pillanatnyi érdekeivel ellentétes. Miként érheti el ezt a szervezet vezetője? Erre a kérdésre ad választ ez a könyv, végigvezetve az olvasót a szervezeti integritás megteremtésének és megszilárdításának útján.

A jogszabályi környezet tömör ismertetése mellett bemutatásra kerülnek az integritásmenedzsmentnek azok az eszközei, módszerei és modelljei, amelyek révén a dolgozók azonosulnak a szervezet kinyilvánított értékeivel, és amelyekkel kialakítható az értékkövetés szervezeti kultúrája, az értékeket teremtő és megőrző belső rend. A könyv az integritásmenedzsmentet nem elkülönülő vezetési funkcióként tárgyalja, hanem belehelyezi a szervezet irányítási rendszerébe. A vezetők munkáját gyakorlati példákkal, a nemzetközi és hazai jó gyakorlatok megosztásával is segíti, és külön fejezeteket szentel a szervezeti integritás belső és külső értékelése és ellenőrzése kérdéskörének.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pulay-integritasmenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave