Pulay Gyula

Integritásmenedzsment

A bizalom megteremtése és megőrzése


A szervezeti integritás megteremtésének két fő folyamata

A szervezet az értékrendje, illetve az alapvető értékei megfogalmazásával, majd kinyilvánításával teszi meg az első két lépést a szervezeti integritás felé. Ettől kezdve lehet számonkérni rajta, hogy valóban a kinyilvánított értékei szerint cselekszik-e. (A jogszabályokban rögzített értékek követése a kinyilvánított értékrenddel nem rendelkező szervezetek esetében is megkövetelhető, a kötelezően előírt értékek követése azonban önmagában még nem meríti ki az integritás fogalmát, hanem sokkal inkább szabályossági kérdés.) Ezt követően kezdődik meg az integritás megteremtésének, majd megerősítésének két, egy irányba mutató fő folyamata: egyfelől az értékrend belsővé tétele, másfelől az értékek követésének segítése, szükség esetén kikényszerítése. Ezt szemlélteti az 1.1. ábra.

Integritásmenedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 632 0

Az integritással rendelkező ember azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Ezáltal méltó a bizalmunkra. A szervezetek is integritásuk révén teremthetnek bizalmat maguk iránt. A bizalom megőrzéséhez az szükséges, hogy minden dolgozó kövesse a szervezet kinyilvánított értékeit, akkor is, ha ez pillanatnyi érdekeivel ellentétes. Miként érheti el ezt a szervezet vezetője? Erre a kérdésre ad választ ez a könyv, végigvezetve az olvasót a szervezeti integritás megteremtésének és megszilárdításának útján.

A jogszabályi környezet tömör ismertetése mellett bemutatásra kerülnek az integritásmenedzsmentnek azok az eszközei, módszerei és modelljei, amelyek révén a dolgozók azonosulnak a szervezet kinyilvánított értékeivel, és amelyekkel kialakítható az értékkövetés szervezeti kultúrája, az értékeket teremtő és megőrző belső rend. A könyv az integritásmenedzsmentet nem elkülönülő vezetési funkcióként tárgyalja, hanem belehelyezi a szervezet irányítási rendszerébe. A vezetők munkáját gyakorlati példákkal, a nemzetközi és hazai jó gyakorlatok megosztásával is segíti, és külön fejezeteket szentel a szervezeti integritás belső és külső értékelése és ellenőrzése kérdéskörének.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pulay-integritasmenedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave