Törőcsik Mária, Szűcs Krisztián

Fogyasztói magatartás

Mintázatok, trendek, alkalmazkodás


A szakértők, a Delphi-módszer kora

A Delphi-módszer kidolgozása is a RAND égisze alatt történt, a módszer gyökerei, szarkasztikus elnevezése az ott dolgozó kutatókhoz kötődik. A módszer meghatározó volt évtizedeken keresztül. Az első nagy Delphi-kutatás a 60-as évek elején zajlott, Theodore Gordon és Olaf Helmer vezetésével. 1964-ben jelentették meg „Report on a Long-Range Forecasting Study” címen. Ez a munka a technológiai fejlődés 2000-ig tartó előrejelzését tartalmazta. A szakértők megkérdezése – utólagos elemzéssel – csak részbeni sikerekkel járt, a legtöbb nyilatkozó szakértő nem tudott elszakadni az adott időszak körülményeitől. Ennek ellenére a mai napig is szívesen alkalmazzák ezt a módszert, hiszen az alapötlet, hogy a közös tudás előrevisz, az mind a mai napig szimpatikus és követhető. A többmenetes, anonim válaszokat a megkérdezettekkel értékeltető rendszer alkalmas a szakértők véleményének harmonizálására, de arra is, hogy valaki különvéleményét indoklással megtartsa. Az, hogy leggyakrabban írásban történik a megkérdezés, valamint fedve marad az, hogy ki milyen véleményt nyilvánít, lehetővé teszi a személyektől elvonatkoztatott, semleges értékelést. A tudósok természetesen ismerik egymás gondolatait, stílusát, vagyis felismerik, hogy ki a vélemény adója, de így a véleményét mások véleményének hatására megváltoztató ember „sem veszíti el az arcát”.

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 635 1

„Minden marketinges célja, hogy megértse célcsoportjának motivációit, és a leghatékonyabb eszközökkel szólítsa meg fogyasztóit. A gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetben ez egyre nagyobb kihívást jelent a szakembereknek. A könyv teljeskörűen szemlélteti a folyamatosan változó fogyasztói döntések hátterét, az elméleti megközelítés pedig jól kiegészül – sok esetben a 2020-as járványügyi világválságból vett – gyakorlati példákkal és kutatási eredményekkel. Ennek megfelelően elméleti szakemberek mellett a marketing területen dolgozóknak is rendkívül hasznos olvasmány.” – Békefi László, ügyvezető igazgató, Coca-Cola HBC Magyarország

„A mindig változó fogyasztói viselkedésről szól Törőcsik Mária és Szűcs Krisztián könyve aktuálisan, sokszínűen, közérthetően és egyúttal tudományos igényességgel. A könyv egyrészt épít a fogyasztói magatartás területén elért hazai és nemzetközi kutatási eredményekre, másrészt az elméleti részekhez válogatott konkrét példák biztosítják azt, hogy az olvasó megértse és jól értse mindazt, ami a fogyasztók világából megismerhető. Különösen szemléletesek a könyv ábrái és táblázatai, amelyek sokszor szellemesen és nem utolsósorban jól megjegyezhetően mutatják a lényeget. Továbbgondolkodásra ösztönző, inspiráló olvasmány a fogyasztókkal foglalkozó diákoknak, oktatóknak és szakembereknek!” – Dr. Neulinger Ágnes, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-szucs-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave