Törőcsik Mária, Szűcs Krisztián

Fogyasztói magatartás

Mintázatok, trendek, alkalmazkodás


Előszó

Érdekes világban élünk. Bár kétségtelen, hogy minden korszaknak voltak kihívásokkal, fejlődéssel teli időszakai, a legtöbb kutató mégis egyetért abban, hogy a változások felgyorsultak, az áttörő innovációk pedig sohasem látott alkalmazkodásra késztetnek minket. Fogyasztóként és vásárlóként egyaránt.

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 635 1

„Minden marketinges célja, hogy megértse célcsoportjának motivációit, és a leghatékonyabb eszközökkel szólítsa meg fogyasztóit. A gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetben ez egyre nagyobb kihívást jelent a szakembereknek. A könyv teljeskörűen szemlélteti a folyamatosan változó fogyasztói döntések hátterét, az elméleti megközelítés pedig jól kiegészül – sok esetben a 2020-as járványügyi világválságból vett – gyakorlati példákkal és kutatási eredményekkel. Ennek megfelelően elméleti szakemberek mellett a marketing területen dolgozóknak is rendkívül hasznos olvasmány.” – Békefi László, ügyvezető igazgató, Coca-Cola HBC Magyarország

„A mindig változó fogyasztói viselkedésről szól Törőcsik Mária és Szűcs Krisztián könyve aktuálisan, sokszínűen, közérthetően és egyúttal tudományos igényességgel. A könyv egyrészt épít a fogyasztói magatartás területén elért hazai és nemzetközi kutatási eredményekre, másrészt az elméleti részekhez válogatott konkrét példák biztosítják azt, hogy az olvasó megértse és jól értse mindazt, ami a fogyasztók világából megismerhető. Különösen szemléletesek a könyv ábrái és táblázatai, amelyek sokszor szellemesen és nem utolsósorban jól megjegyezhetően mutatják a lényeget. Továbbgondolkodásra ösztönző, inspiráló olvasmány a fogyasztókkal foglalkozó diákoknak, oktatóknak és szakembereknek!” – Dr. Neulinger Ágnes, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-szucs-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave