A potenciális migráns döntésére nem kizárólag a vele egy háztartásban élő családtagjai, hanem más személyek is hatást gyakorolhatnak. Amint arra már utaltunk, tájékozódása során az egyén különös figyelmet szentel a rokonoktól, barátoktól érkező információkra. Ennek fontosságát a migrációs hálózatok elmélete foglalja keretbe (Gurak & Caces, 1992; Massey, 1990a; 1990b), amely elsősorban nem a migráció kiváltó okait, hanem mértékének alakulását kívánja magyarázni. Az irányzat központi fogalma a kumulatív okság (cumulative causation) kifejezés, amely a migráció önerősítő és önfenntartó természetére utal. Az ugyanis, hogy egy adott társadalmon belül (vagy más megközelítésben egy adott célországban) növekszik a kivándorlók (vagy bevándorlók) száma, a migrációs hálózatok kiépülésével a többiek számára is megkönnyíti a migrációt. A migrációs hálózatok az emberek interperszonális kapcsolatára épülnek, amelyek – például a kvázi-intézményesülő információs csatornákon keresztül – érdemben csökkentik a vándorlás mobilitási költségeit. A hálózatok bővülésével ezek a költségek tovább mérséklődnek, ami a kivándorlás nettó hasznainak növelésével még több személy számára teszi racionális döntéssé az elvándorlást. Így az egy idő után öngerjesztő folyamattá válik. Ráadásul a hálózat kiépülése nemcsak a mobilitási költségek, hanem a bizonytalanság csökkentéséhez is érdemben hozzájárul, ami ugyancsak döntő erővel bírhat. Ezen szempontok közül a hálózatok mobilitási költségcsökkentő hatását fogjuk az intézményi közgazdaságtani megalapozottságú modellünkbe integrálni.