Blahó András, Czakó Erzsébet, Poór József (szerk.)

Nemzetközi menedzsment

2., bővített kiadás


Bevezetés

A növekvő technológiai összetettség, a minden eddigieket meghaladó mennyiségű adat és az azokból képzett információ, tudás, valamint a globális verseny szinte egy csapásra változtatta meg az üzleti környezetet (Dömötörfi–Péter, 2016). Korábban az üzleti folyamatokat három fő ismérv határozta meg: méretarány, költség és minőség. Napjainkra a fókusz a rugalmas és rohamtempójú innovációra, valamint a proaktivitásra helyeződött át a high-tech termékeknek és a növekvő globális keresletnek köszönhetően. A globalizáció nem új keletű fogalom,1 azonban a 2019-ben kirobbant, koronavírus által indukált világgazdasági válság rámutatott arra, hogy a globális folyamatokban továbbra is jelen van számos olyan korlát, amely az autóipari ellátási láncok (Pató–Herczeg, 2020a) hatékonyságát befolyásolja. A 2020. negyedik negyedévére kialakult tengeri szállítói konténerválság érzékenyen érintette valamennyi ellátási láncot, szinte iparágtól függetlenül. Ez jól mutatja, hogy a korábbi paradigma szerinti modellek már nem tökéletesen veszik fel a versenyt napjainkban, eszerint

Nemzetközi menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 652 8

A Nemzetközi menedzsment – a határokon és kultúrákon átnyúló menedzsment – kézikönyve azokat a kihívásokat vizsgálja, amelyekkel a vezetőknek szembe kell nézniük napjaink állandóan változó környezetében. Alaposan felkészíti az olvasókat a nemzetközi és globális környezetben előforduló feladatok ellátására, hiszen az ilyen környezetben működő vállalatok vezetőinek – a vállalatok méretétől és eredetétől függetlenül – sokféle bonyolult problémát kell megoldaniuk. Az eredményes munka érdekében pontosan fel kell mérniük a befolyásoló tényezőket, hogy ezek ismeretében alakítsák ki stratégiájukat, műveleteiket és általános menedzsmentfunkcióikat. A Blahó András, Czakó Erzsébet és Poór József főszerkesztésében – valamint tíz hazai és öt külföldi egyetem 43 tanára, professzora és több vállalati szakember munkája nyomán – született kötet összefoglalja a nemzetközi vállalatok, a multinacionális cégek és a külföldi tulajdonú vállalatok alá tartozó helyi cégek irányításának és vezetésének általános és sajátos vonásait. A könyv tizenkilenc elméleti fejezetében leírtakat tizenhárom esettanulmány egészíti ki.

Hivatkozás: https://mersz.hu/blaho-czako-poor-nemzetkozi-menedzsment-2021//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave