A török Szíria-politika több értelemben is kudarcot jelentett Törökország számára, mondhatni, Erdoǧan többször is „rossz lóra tett”, bár a végső mérleget talán még ma sem tudjuk megvonni. A szíriai polgárháború ugyanis, minthogy a közvetlen szomszédságban zajlott, önmagában is fenyegetést jelentett Törökország számára. Ugyanakkor az Ahmet Davutoğlu nevéhez kötődő „nulla probléma a szomszédokkal” politika látványos végét is jelentette. Ráadásul Erdoǧan személyes kudarcként élte meg, hogy bár az iszlám és a demokrácia összeegyeztethetőségének modelljeként mutatott ország vezetőjeként tanácsokkal látta el Bassár al-Aszadot, akivel kifejezetten jó személyes kapcsolatokat ápolt, tanácsait az nem fogadta meg, és a szíriai hadsereg a tüntetők ellen fordult. Így Törökország a „demokratikus ellenzék” oldalára állt, és követelte Aszad távozását. Azonban Aszad – a várakozások ellenére – nem bukott meg, hanem a szíriai kisebbségek és a kereskedő középosztály támogatásával, akik benne és rendszerében látták túlélésük garanciáját az egyre jobban radikalizálódó ellenzéki csoportok közé szorulva, máig az ország vezetője, sőt, gyakorlatilag Szíria teljes területe felett helyreállította uralmát. Sőt, az Iszlám Állammal szembeni küzdelemben – a rendezés részeként előbb átmenetileg, majd mára úgy tűnik, végleg – Aszad hivatalban maradása/eltávolítása már nem szerepel a nemzetközi napirenden. (Mindez annak ellenére, hogy 2012-ben mintegy 112 ország nyilatkozott úgy, hogy a továbbiakban nem ismerik el az Aszad-kormányt Szíria hivatalos képviselőjének.)