A katolikus lelkiségi mozgalmak − a maguk normáival, fogadalmaival, szokásaival − mintegy átmenetet képeznek a klasszikus szerzetesrendek és az átlagos, vallásukat rendszeresen gyakorló hívek között. Aszkézisük szinte kivétel nélkül ebbe a világba illeszkedő, misztikájukat tekintve viszont eléggé széles skálán helyezkednek el. Majdnem mind igénylik és biztosítják valamilyen mértékben a transzcendensnek önátadó, célracionális társadalmi cselekvés belátását biztosító csendet, vagyis a misztika minimumát. Racionalitás−misztikum skálán elhelyezve őket olyan mozgalmak a leginkább racionálisak, mint a Bokor vagy a Regnum Marinaum, míg a Fokoláré és még inkább a karizmatikus mozgalom a legmisztikusabbak közé sorolható. Természetesen nagyon valószínűnek tartom, hogy a Bokor mozgalom ama akciója, melynek keretében 1990-ben háromszáz magyarországi keresztény család egy hétvégére vendégül látott háromszáz, a Vatra mozgalomhoz tartozó román családot, nem jöhetett volna létre a misztikum csendjéből (is) fogant belátás nélkül. A tipikusan transzcendensnek mondható, önátadó, célracionális társadalmi cselekvéssel jellemezhető mozgalomnak a Hit és Fény, valamint a Bárka tűnik, mely az irgalmas szamaritánusság társadalmilag is jelentős válfaját művelik. A Magyar Katolikus Egyházban megtalálható kéttucatnyi lelkiségi-megújulási mozgalom közül kétségkívül a katolikus karizmatikus mozgalom a leghatékonyabb.