Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig


Szervezet

A Közgazdaságtudományi Kar a tantestületből és a beiratkozott hallgatókból állt. A tantestülethez tartoztak a nyilvános rendes, valamint a nyilvános rendkívüli egyetemi tanárok, a helyettes tanárok, az egyetemi magántanárok, a szakelőadók és a tanítók. A tanszékeket nyilvános rendes vagy rendkívüli tanárok pályázat vagy meghívás útján tölthették be. Kinevezésükről a Kari Tanács javaslatának figyelembevételével a vallás- és közoktatásügyi miniszter döntött. Fontos lehetőség volt, hogy egyes tanszékeket a József Műegyetem, illetve az Állatorvosi Főiskola ny. r. vagy rk. tanárai is elfoglalhattak. Az elméleti és a gyakorlati oktatás kiegészítésére egyes tanszékek mellett a tudományos kutatást szolgáló intézeteket állítottak fel. Az intézetek számát, szervezetét szükség szerint, a kutatási célok változásának megfelelően lehetett módosítani. Az intézeti munkában a rendes tanárokat adjunktusok és asszisztensek segíthették. A tudományos munka érdekében a teljes munkaidőt az intézeti kutatásra lehetett fordítani, ez alatt az idő alatt a tanárok felmentést kaptak az előadások tartása, valamint a vizsgáztatás alól.

A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól.

A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/zsidi-szecsenyi-a-budapesti-corvinus-egyetem-es-elodintezmenyei-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave