1958-ban már a megújult papi békemozgalom még nagyobb intenzitással szolgálta a politikai hatalmat. Akik a forradalomban részt vettek, vagy támogatták a békepapok félreállítását, teljesen kirekesztettekké váltak az egyházi vezetők által. Az elkövetkezendő években azoktól a lelkészektől is elvárták a mozgalom támogatását és abban a személyes részvételt, akik egyáltalán nem értettek egyet azokkal az eszmékkel, amiket ők hirdettek. Az ÁEH elnökének leiratai az egyházi vezetőkhöz megsokszorozódtak, amelyekben előírták, hogy vasárnaponként mit kell hirdetni, prédikálni a lelkészeknek. Ezeket püspöki utasításban küldték meg a különböző településeken szolgáló lelkészeknek. Előírták például, hogy az újesztendő alkalmával forduljanak békefelhívással a hívekhez. A felhívás legyen rövid és ünnepélyes, azonban nagyon határozott hangú a papi békemozgalom és a Béke Világmozgalom célkitűzéseinek további támogatását illetően. A felhívást szilveszterkor és hálaadó miséken minden pap köteles felolvasni. A püspökökhöz az ÁEH által előre elkészített békefelhívás-tervezetet azzal a megjegyzéssel küldték el, hogy meg akarják könnyíteni az egyházak állásfoglalását. Az utasításnak eleget téve az egyházi vezetők körlevelekkel halmozták el a gyülekezetek lelkészeit, és parancsokban adták ki, hogy azokat vasárnap a templomokban fel kell olvasni. A lelkészek többsége azonban ezt nem tette. A megfigyelők és beépített emberek a felolvasás teljesítését is figyelemmel kísérték, amiről részletes jelentést és beszámolót készítettek és küldtek fel az ÁEH részére. A forradalmi eseményeket követő években a besúgóhálózatot kiszélesítették, még fokozotabb volt a megfigyelési rendszer. A választásokat megelőzően körlevelekben a kommunizmus elmúlhatatlanságát és a rendszer dicsőítését fogalmazták meg központilag. Kötelezővé tették a felolvasását a templomokban. Mivel mindenkitől elvárták, hogy elmenjen szavazni, a távolmaradtak feketelistára kerültek.