Köpeczi Bócz Edit

Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége


AZ ÁTALAKULT TÁRSADALOM

Az állami beavatkozás az egyházak életébe a hivatal megszüntetését közvetlenül megelőző években is fennállt, azonban a társadalom átstrukturálódott, átformálódott, sok mindenben megváltozott. Az új generációt a múlt fájdalmakkal teli évei nem különösebben foglalkoztatták, mivel a meghamisított történelemtankönyveken nőttek fel. A fiatalokat már sokkal inkább a világ ismerete foglalkoztatta, mint az ország régi fájdalmai. Az egyházakból kihaltak azok a törekvések, hogy keresztényekké formálódjon országunk. A kommunista hatalom kitüntetett esperesei, püspökei továbbra is az ÁEH megelégedettségére dolgoztak. A hittudományi akadémiák átformálása után, a békemozgalom eredményeként olyan lelkészeket képeztek, akik a vasárnapi istentiszteleteken tudományos alapokon próbálták hirdetni a Biblia tanításait. Nem a hitet tartották már elsődleges kérdésnek és az IGE valódi üzenetét, hanem a beszivárgott marxista tudományt.

Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 685 6

A kötet a kommunista rendszer által létrehozott „állami hivatal" manipulatív és diktatórikus tevékenységét ismerteti. Megpróbál átfogó képet nyújtani a hivatal működéséről, szövevényes kapcsolatrendszeréről és az egyházak belső hitéletébe történő agresszív beavatkozásokról, bár az Állami Egyházügyi Hivatal több évtizedes működése alatt keletkezett iratanyagok teljes és átfogó vizsgálata, elemzése, még hosszú évekig eltart.

Bemutatja a hivatal létrehozásának előzményeit, az állam és az egyházak között megkötött egyezmények szövegét, megtalálhatók benne az akkor érvényben lévő jogi szabályozások, majd folyamatos durva megsértésük az állam részéről. Jegyzőkönyvek, dokumentumok árulkodnak az egyházi személyek megfigyeléseiről, ártatlan emberek meghurcolásáról.

A digitális kiadást a szerző az Állami Egyházügyi Hivatal nemzetközi tevékenysége c. fejezettel egészítette ki.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kopeczi-az-allami-egyhazugyi-hivatal-tevekenysege//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave